Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - V. fejezet. Később Pest megyéhez csatolt falvak
Mikola (ma Vámosmikola) községben ekkor 38 jobbágy és három zsellércsalád élt. A családfők neve szerint 18 magyar és 23 német származású családdal számolhatunk Mikolán. 5. Szob. Szob községben 1720-ban 31 jobbágyháztartást találunk. A családfők közül 16 magyar, egy német és 14 szlovák nevű. 6. Letkes. Leiké s községben az 1720-as összeíró 34 magyar jobbágyot tüntetett fel. 7. Tülgyes. Ezek mindegyike a damasdi vár tartozéka. Tölgyes (ma Ipoly tölgyes) faluban a 21 jobbágy közül 18 magyar és három szlovák nevű. 8. Maross, szlávul Marussa, a járásnak déli napkeletre a legszélső városa, illetve faluja? A Duna partján települt, Visegráddal szemben. Istvánffy mindenesetre városnak nevezte (XIV. könyv 249. o.). Régen kis város gyanánt alakult ki a királyi székhely szomszédsága következtében. Amikor ugyanis I. Károly és a fia I. Lajos, s végül Korvin Mátyás itt tartózkodtak, Visegrád városát a királyi paloták, kertek, nyaralók s középületek csaknem teljesen benépesítették, s az udvar familiárisai, az előkelő urak a Visegráddal alkalmasan szemben fekvő Marost kezdték beépíteni lakó- és nyaralóépületeikkel, hogy a királyi palota közelében legyen nekik szórakozóhelyük. Ilyen aztán sok létesült e városkában, éspedig olyan tetszetősen elkészítve, hogy ide csábították a királyokat és a kíséretüket is. Azonkívül ugyanis, hogy a Visegrád és Maros között tágas és mély mederben folyó Duna a nemcsak szórakoztató, de zsákmányt is nyújtó halászatra alkalmat adott, a város határánál emelkedő erdős hegyek, amelyek aztán különböző, egymást keresztező kedves hegyhátakra oszlanak, a vadászatra kimeríthetetlen lehetőséget adtak, hogy a madarászat különféle fajtáiról ne is szóljunk. A városhoz közel kiváló minőségű gesztenyés is volt, amelyet I. Károly itáliai módon telepíttetett és változatosan napos, majd a nap heve ellen a fák lombjaitól árnyékos sétányokkal volt kiképezve a hegy lejtőin. Ezek azonban teljesen elvadultak, amikor a törökök elfoglalták a visegrádi várat. A mi időnkben már csak alig valamit lehet észrevenni ebből a kedves arborétumból a kisarjazó fatörzseken kívül. Marosnak ugyanis Visegrád sorsában kellett osztoznia. Valamikor e város, s vele együtt az ország tulajdonát képezte, amit a hazai törvények korona jószágnak neveznek. Végül, amikor erről az egész vidékről elűzték az ellenséget, a visegrádi uradalom 160
