Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - IV. fejezet. A jenői uradalom leírása

eredete, mint ahogy azt különben gondoltuk. Korvin Mátyásnak ugyanis még uralkodása idején a Tököliek nemcsak a familiárisai közé tartoztak, de hadierényekben is kiválóak voltak. Ezt maga Mátyás adja elő mind a két Tököliről: Miklósról és Andrásról abban a levelében, amelyet az akkor Rómában tartózkodó egri érsekhez, Nándor Albához intézett Kinizsi Pálnak a Szerbiába irányult szerencsés hadi vállalkozásáról. Ennek az a része, amely ide illik, így szól: „A minden szentek ünnepét követő második napon, vagyis pénteken Kinizsi Pál minden hadunkkal, becslésem szerint 32 000 jól felkészített emberrel Tömösvár várunkból elindult, és mindenkivel közölte, akik a parancsára otthon vártak felkészülten, hogy a legközelebbi vasárnapra jöjjenek össze a Haram gázlónál. Ez meg is történt. De ugyanazon a napon, amidőn sokan elindultak hazulról, hogy különböző utakon a gázlóhoz érkezzenek, történt egy szerencsétlen eset, amely bár az ellenség számára sem történt baj nélkül, számunkra nem kevésbé szerencsétlenül ütött ki egy kiváló familiárisunk elvesztése miatt. Thököly Miklós és András 100 lovassal azon a napon szintén elindult, s miközben az egyik úton a gázló felé igyekeztek, 400 török, akik lesben álltak, hirtelen kizúdultak az erdőből, rájuk rohantak, s hirtelen körülfogták a gyanútlanokat. Mikor aztán ők látták, hogy a megpillantott tömeghez képest egyenlőtlen az erejük, a teherhordó szekereket körbe helyezik el és a szekerek kerítésén belül helyezkednek el. A törökök azonban nyomban felgyújtják az erdőt, amely a szekerek szomszédságában terült el, hogy a mieink felé fúvó szél következtében a szekereket elégessék. Mihelyt a szekereink égni kezdtek, a mieink harcba bocsátkoztak velük és 9 órától naplementéig vitézül küzdöttek. Ebben az összecsapásban a törökök nagy része elesett, s úgy hírlik, hogy senki sem távozott el sebesülés nélkül. Thököly Miklóst a csata kezdetén két dárdaszúrás érte, de nem állt ki, hanem egész nap keményen harcolt. Azután, miután a törökök menekülni kezdtek, sok sebtől vérezve testvérével, Andrással együtt, aki hasonlóképp több sebet kapott, hazaindultak. Maga Miklós még ugyanazon a napon, éppen hogy csak felvette az utolsó szentséget és meghalt. András is súlyos beteg lett, azt azonban nem tudjuk, hogy felgyógyult-e? A mieink közül ötvenet gyilkoltak meg a csata színhelyén, s három kivételével mindenki megsebesült.” Íme már akkor, abban az időben említik a kiváló Tökölieket. De hogy a következő időkben hogyan kerültek Késmárkra, s aztán a grófi rangra, s lesznek a sors játékszerei, erről majd másutt lesz szó. Eddig a jenői fennhatóság alatt levő területről.

153