Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)
II. rész. A megye leírása járásonként - IV. fejezet. A jenői uradalom leírása
Buda visszafoglalása után a keviek azzal kecsegtették magukat, hogy ezentúl minden jóra fordul, de sokkal szerencsétlenebbül ütött ki a dolog, mint ahogy elképzelték. A polgárok visszatértek, hogy a telet a városban töltsék. Mihelyt ezt a székesfehérvári törökök megtudták, fegyveres követeik útján követelték az adót, amivel tartoztak, és azzal fenyegetőztek, hogy ha a felszólításnak nem tesznek eleget, tűzzel-vassal kegyetlenül elpusztítják őket. Azután eltávoztak a követek haza, de a ráckeviek, akik már egy vassal sem rendelkeztek és tanácstalanok is voltak, elkezdték a várost árokkal körülvenni, hogy a törökök támadása ellen meg tudják magukat védeni. De még be sem fejezték a munkát, amikor megjelent az ellenség, a várost megtámadja, az adót a kínzások minden fajtájával kicsikarja, s az igen megvert polgárokat majdcsak megfojtják. Ezt a szerencsétlen fordulatot az azt követő élelemhiány még keservesebbé tette. Akkora volt a szükség, hogy miután a búzának már híre sem maradt, a kölesnek köblét két forinton is alig lehetett megvásárolni. S a város levéltárából szereztünk értesülést arról, hogy sokak számára a kutya- és macskahús csemegének számított. Aztán lassan rendeződtek a dolgok, s a városlakók is megnyugodtak. Kétéves nyugalom következett, mert 1689-ben, amikor még a háború elhúzódott, a rácok Földvárra, a magyarok a szomszédos falvakba szóródtak széjjel. Az otthon maradottakat az 1691. évi pestis majdnem teljesen kipusztította, így tehát az oly sok bajtól sújtott és megfogyatkozott ráckeviek a régi virágzó városi létből jelentéktelen külsejű falusi állapotba sülylyedtek. Aztán gr. Eszterházy István lett a földesuruk, aki 1695-ben őket Heislernek adta át. Ez csak két esztendeig volt ura a városnak, mert az 1698-ban Jenő herceg fennhatósága alá került. Az ő bölcs uralma alatt, nemcsak a város nevét kapta vissza, de meg volt a reményük arra is, hogy a kegyes herceg jóvoltából a régi szabadságjogaikat is visszaállítják, s így némiképpen a régi boldogulásuk is visszatér. De ezt a reményüket a hősnek kiszámíthatatlan halála meghiúsította, s így van a kevieknek is, de az egész szigetnek mit fájlalni. (Ez a halál 1736. ápr. 21-én történt, amikor e sorokat nyomták, a jobb világnak, de elsősorban az alattvalóknak nagy gyászára, akikkel, amennyiben rajta állt, a legjóságosabban bánt.) 7.§ 144
