Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás

sokszor ostromtól megtépázott Visegrád is visszakerült a császáriak hatalmába. Miután a következő években az ellenséget Temesvár és Belgrád vidékére visszavetették, s Esztergomot és IJjvárt megfelelő őrséggel szerelték fel, úgy tűnt, hogy az egykor oly erős vár haszontalanná vált s elvontatták onnan a még ott levő hadigépeket s a katonaságot, s itt-ott megrongálván a falakat, kiürítették és pusztulásnak adták, úgy, hogy a királyoknak és a szent koronának ez az egykori székhelye a vadak tanyájává és menedékévé vált.

„Multos per annos sustentata ruot moles.” (A sok éven át megvédett erődítmény leomlott.)

A fával benőtt és alaktalan romok- és falmaradványokon kívül ugyanis alig maradt fenn valami, ami az épületek egykori nagyszerűségére emlékeztetne. Akik behatóbban kutattak a romok között, azt jelentették, hogy felismerték a szent korona kemény sziklába vágott rejtekhelyét és a régebbi évek néhány feliratát. A többi tönkrement és elpusztult, s ilyenképpen semmiképp sem lehet a paloták nyomait felfedezni. Sokan ezt az ostromok viszontagságain kívül az idő pusztító hatásának és az alattomos kincskeresőknek tulajdonítják. Ilyen volt a város képe akkor, amikor Buda visszafoglalása után kezd betelepülni. Most falu a romok közé építve, az előbbi dicsőségnek csak a szomorú emlékét őrzi. Lipót adományából a Stahrenberg grófok fennhatósága alatt áll.

Ha valahol, akkor itt kell tudomásul venni nemzetünknek, hogy a saját hibájául rója fel, ha a sorsa keserűvé vált.

b) VÁRROMOK

1. Solymár

Óbudától nyugatra fekszik, s tűnik elő a királyi úton bal felől érkezőnek ; egy valamikor fátlan, most erdős kiemelkedő dombon épült. Több királynak, de elsősorban Mátyásnak vadász szórakozóhelye. És általában állanak még ma is azok a falmaradványok, amelyek akkortól fogva Buda szomszédságából ide vezetnek. Ezekről joggal tételezzük fel, hogy azt a nagyszerű vadaskertet övezték, amelyet Nyéknek neveztek. Erről Oláh Miklós így szól (Hungáriájában, amelyet az Adparatus ad Históriám Hungariae-ban kiadtunk): „nyugatra van a Nyék nevű királyi vadaskert, különféle vadakban bővelkedő. Nemcsak az erdős hegyet, hanem a kövér mezőket is fal övezi négy magyar

120