Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - III. fejezet. A pilisi járás

meg (ugyanott, I. kötet V. fej. 333. s köv. oldalain). Elegendő volt azt fájlalni, hogy János koronázása után Visegrád sohasem látta viszont a koronát. Természetesen a vár helyzete, amint az őrségétől megfosztották, rosszra fordult, amint erről lejjebb majd megemlékezünk. De beszéljünk most már a városról magáról. Korvin Mátyás azt a keresztény törvényekkel is ellenkező szokatlan kiváltságokkal ajándékozta meg. A rendek azután ezt eltörlendőnek ítélték, mivel úgy látták, hogy a bűnök büntetlenségét segítette elő. Az e tárgyban kiadott 1492. évi rendelkezés (102. te.) így hangzik: „Az a kárhozatos szabadság, amelyet Visegrád városának néhai Mátyás király engedélyezett, az nevezetesen, hogy a város polgárai közül senki sem köteles bárkinek törvényt állni bármely kihágás, de még adósság miatt sem, örökre eltöröltetik és semmisnek nyilváníttatik.”

Azon nem lehet csodálkozni, hogy ez az igazságos király, aki a bűnt a legszigorúbban üldözte, elkövette azt, hogy ennyire elengedje a gyeplőt és alkalmat adjon a hatóságok semmibevevésére. Azt hiszem, ez az igen derék király nem a saját akaratából esett bele ebbe a nagylelkűségbe, hanem a polgárok vették rá és vezették félre. Sűrűn megeski ugyanis, hogy ravasz emberek, akik gyakran veszik körül a fejedelmeket, hízelgéssel a saját és sokszor méltatlan érdekeik szolgálatára állítják.

A rendek nem elégedtek meg azzal, hogy egyszer megalkották azt a törvényt, 8 évvel később megismételték (1498. évi 39. te.): „Visegrád városának és tartozékainak, valamint Damas vára tartozékainak a szabadsága, mivel az ország szabadságát sérti, egyszerűen szűnjék meg.” Azt hiszem, hogy a visegrádiak e törvénynek ellenszegültek, azért volt szükség a megismétlésére.

Máskülönben Visegrád valamikor azok közé a javak közé tartozott, amelyeket a koronához számítottak, s az ország beleegyezése nélkül maguk a királyok sem idegeníthették el. Így olvashatni ezt az 1514. évi dekrétumokban (3. te. összevetve a 2. tc-vel). A nyolc szabad királyi város, valamint a kunok és jászok említése után: „Nemkülönben Visegrád a két szigettel, vagyis a Visegrád alatt egészen Megyerig elnyúló Chepel és Kos nevű szigetekkel.” Sohasem tartozott tehát a szabad királyi városok közé, ahogy azt néhányan gondolják. Ugyanezt meg lehet tudni az 1518. évi törvényekből is (14. te., ahol Ros szigetének neve, amely az 1514. évi 3. tc-ben nyilvánvaló tévedésből Kos néven szerepel), ahol a szigetekkel együtt II. Lajos király konyhája ellátására rendelik Visegrádot.

111