Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)

M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - A népviselet

a nagy ünnepek másodnapján, búcsúkor és az esküvőjén is. Esetleg így öltözködik akkor is, amikor barátnőjét kíséri esküvőre. Asszony egyáltalán nem hordja. Mindenki az esküvőjén ölti fel utoljára. Azt mondják, 50 évvel ezelőtt menyecske is hordta addig, amíg az első gyermeke meg nem született.

Esküvő után vagy eltették emlékül vagy a szobaajtóra került függönynek vagy a sublót térítője lett.

42. kép

A vállkendő, nyakrakendő (nahlrucsnyik). A blúz, „monyaska” fölé esetenként (templomba menés, lagzi) hosszú selyemrojtú kendőt kötnek. Ez a nyakrakendő. Anyaga, formája, díszítése az idők folyamán sokat változott. A századforduló táján 2x2 m-es négyzet alakú tiszta selyem kendőt viseltek. Ezek legtöbbje liláskék fekete rózsákkal, középkék, sötétkék vagy fekete rózsákkal, sötétlila piros rózsákkal, zöld levelekkel. Ezeket ilyen négyzetes formában 50—60 évvel ezelőtt hordták. Ekkor a kacabaj alatt kötötték magukra. Csak a lepkeszárnyszerű sarka látszott ki.

Majd négy darabra vágták, százvirágosra hímeztették és fejkendők lettek belőle. A tiszta selyem után a nagy négyzet alakú kasmír vállkendőt viselték. Ezt úgy hordták, ahogyan a gyárban elkészítették, nem változtattak a formáján.

Utána az 1920-as években a pikk-kendő volt divatos (pikovi). Ez fehér alapon piros, kék vagy piros-kék apró mintás piké volt. Erre gyapjúfonalból vagy pamutból kötöttek rojtot. Egyéb díszítése legfeljebb a hátsó sarkába hímzett kicsiny minta vagy monogram volt.

Vele egyidőben készítettek fehér sifónból is nyakrakendői. Ennek

98