Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - A népviselet
felénél felhajtják, és ezt a már kétrétűén álló rakott anyagot hímzett szalaggal lekötik. Mivel az ujjának e részletesen leírt részét keményre vasalták, ez a vasalt opleckó. Nevezik ,,perkalovó”-nak is. Az ujján csak fehér hímzést alkalmaznak. Az elejére, melyet 3—4 apró gombbal gombolnak, a gombolás alá színes fonallal varrt hímzéscsíkot tesznek. Ezen viselőjének keresztneve áll. Minden betűje más-más színű. A vasalt opleckót csak ünnepen veszik magukra. A pamutos vászonból készült opleckót nem keményítik erősen, ujját nem rakják be, nem hajtják vissza, így a kötővel meghúzott részt csak feltolják a megfelelő karmagasságig, a kötőt rátekerik a hímzés fölött a karra 2—3-szor, és alul megkötik. A kötés alatti részét színes laposöltéssel díszítik. A kötés fölötti része is szellősen eláll a kartól. Mindkét változatot szoknyába kötve hordják. Alatta fehérnemű nincs, ezért ing a neve. Föléje minden esetben pruszlikot vesznek, fel. Ezt a változatot vasárnaponként is felveszik, ha új, majd később munkába hordják. Az asszonyok újabban készítenek maguknak „cinkotai inget”. Ennek ujja szűk, nincs fodrozódó része, nagyon kevés hímzéssel, sokszor csak „síinggel”11 díszítik a szélét. Ezt ünnepen nem hordják. A századfordulón ingük házivászonból készült. Kevés hímzéssel és horgolással díszítették az ujját. A pruszlik. A pruszlikot kb. 60—70 évvel ezelőtt egyáltalán nem díszítették. Később kevés flittert, apró gyöngyöt varrtak rá. Ezt a díszt szalagra varrva készen vásárolták. Az eredetileg sötét színű (fekete, indigókék, bordó, lila) taft vagy bársony mellények mellett mind világosabbat, és mindig díszesebbet használtak. Napjainkban a pruszlik színe minden esetben fehér. Anyaga sifon vagy fehér selyemcsíkos sifon. Az 1920-as évek végén, amikor már hordtak fehér színűt, eleinte feketével, majd csak pirossal, később kék-lilával, majd az 1940-es években kék virággal, zöld levéllel díszítették. Ekkor csak a karlyuk körül, hátul a karcsúsító vonalon, és a szélén futtattak körbe egy 3—4—5 cm-es koszorút. Majd állandóan nőtt a hímzés mennyisége annyira, hogy most hímzetlen része nincs is. Ez a hímzésgazdagodás a gépi hímzés elterjedésével vált általánossá. A pruszlikot is kibélelik, de csak vékony sifonnal. Napjainkban több színnel hímezik. A kötény: új korában fényes, kemény, ultramarin kék. Ezt az anyagot ilyen formában üzletben kapni nem lehet. Ezért angint veszti síing = slingelés, laposöltés, a külső szélén a tű mögött átvéve. Ha kész, ez utóbbi mellett a fölösleges anyagot levágják. 95
