Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Népszokások
„Ha megvágnák kezüket inkább magam vágom, Nem vágok csak egy kicsit, hogy a madzag lógjon.” A kapott szalonnát aztán nyársra húzták. A vállukra vették mint a legények a gyűjtőt kolbászt és úgy vitték. A fonóházak megszűntével az ifjúság háromnapos farsangolása is megszűnt. Legfeljebb egy este rendeznek bált, de korántsem ilyen vigalommal. Tréfás versike: Tollfosztó A farsang ideje alatt fosztják meg a szomszédok, rokonok közösen a lányok kelengyéjébe való tollat. A munkát az asszonyok, lányok végzik. A fiúk a ház körül leskelődnek, bemenniük nem szabad. Tétlenül azonban nem maradnak, mert igyekeznek tollcsutkát szerezni, hogy ezzel majd a lányokat megtréfálhassák. Elviszik a lányok udvarába és teleszórják vele a kiskapu környékét, sokszor az egész udvart is. A lányok is felhasználják a toll csutkáját, de ők már nemcsak a fiúk bosszantására, ahogy azt a fiúk ővelük tették, hanem babonát is fűznek hozzá. Odaszórják a fiús ház kapuja elé. Ha a fiú átugorja, nem akarja a lányt, de ha rátapos, feleségül fogja venni. (1974 januárjában a Rákóczi utcában volt elszórva tollcsutka.) Ugyanebből a csutkából a lányok tyúkot kötnek. Ráerősítenek egy levélkét, amelybe mindenféle csúfolódó szöveget írnak a fiúval kapcsolatban. Elviszik az elpártolt udvarló házához, felkötik a kilincsre, vagy az ajtó fölé. A tollfosztósház asszonya cukros-mákos fehér főtt kukoricával kedveskedik a vendégeknek. Az öregebbek boszorkány történeteket mesélnek. A fonó öt évtizeddel ezelőtt még virágzott falunkban a kendertermelés és ezzel együtt járt az akkori ifjúságnak egyik legkedveltebb szórakozása: a fonóba járás. 1926-ban Bartos István bíró beszüntette ugyan a fonóházak működését, de Fényes István bíró 1928-ban még két évre engedélyezte. Az őszi munkák elvégzésével a fiatalok hozzáláttak a fonóházak megszervezéséhez. 160
