Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)

M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Népszokások

A menyasszonyok tánca csak annyi volt, hogy a konyhában csárdáslépésekkel körbejártak.

Mondókaszerű éneküket majdnem végig egy dallamra fújták, melynek tartalma kicsit tréfás^ kicsit csúfolkodó.

Mindig szlovákul énekelték:

Tavo Kiszely, tavo Na pestyanszko pravo,

Tavo kiszelinya Nu ka sodro vina.

||: Na verime :|j cserveniho piva ||: Opojime :|| Klaszko ho szina Aknye bugye pityi Bugyeme ho pityi A za vlaszi kvakatyi Kuján, kujan kujanyicska A zovlaszi kvakatyi Oblecuknyu zelenu Na tu kvetum nye gyelyu Moja mila jalyulya.

A tojást így kérték:

Daj babicska vajicsko,

Na to nase letyicsko,

Nam, nam tarcsanszki panam,

Nyi tyim csemerszki zsabam.

Az összegyűjtött tojást a kislányok eladták. Az árán cukorkát, vagy szalagot vásároltak maguknak.

Húsvét hétfőjén

Még 1950 körül is mozgalmas volt a lányos házaknál az élet. Kora hajnalban megjelentek a legények. Az egyik bekiabált, hogy „Bácsi kiszöktek a malacok!” Erre a szülők kiszaladtak a házból (hiszen előfordulhatott, hogy a legények valóban kiengedték őket.) Aztán a legények vederből úgy meglocsolták a ház nagylányát, hogy bőrig ázott. A lányok erre számítva, a legényeket megelőzve, felzárkóztak a padlásra.

A századforduló táján nem kínálták meg a locsoló legényeket Semmivel. Az 1950-es években azonban pálinkával, kaláccsal kínálták meg őket. Kaptak piros tojást is, 1—1 darabot és néhány fillért.

143