Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
M. Hajdú Margit: Nagytarcsa néprajza - Hímzés, mintakincs
63. kép selyemfényű kézi hímzőfonallal varrtak. Kezdetben piros, majd kék, lila, később piros-kék, kék-lila, piros-lila, majd kék és zöld színeket alkalmaztak. Öltéstechnika a száröltés, egyre több lapos öltéssel. A kötényeken gyakran alkalmazták ebben a korban a keresztszemes hímzést is. A kék kötényanyagra a piros, kék és lila mellett fehérrel is hímeztek. Az 1940-es évektől fokozatosan átvették a gépihímzés-technikát. Ennek alapanyaga kizárólag gyolcs, gépihímző-fonallal. A gépi hímzés elterjedése után egyre gazdagodott az ingeken, kötényeken és a pruszlikon elhelyezett motívumok mennyisége, és nőtt a hímzéshez felhasznált színek száma is. Bollog Istvánná Farnyó Zsuzsanna Budapesten tanulta ennek technikáját. Ördög Jánosné Tagai Erzsébet is szépen hímzett, és az 1940-es években Cinkotáról menyecskének idekerült Sinkáné Krekács Teréz is terjesztette környezetében a géppel való varrást. A mintakincset ennek az időnek híres íróasszonyai: Fényes Istvánná és Ördög Jánosné Liczencziás Anna szolgáltatták. 1930 körül utóbbitól ered a szívszirmú virágminta, melyet kezdetben egyszínűvel, kézzel varrtak. 125