Gyöngyössy Márton: Pest megye címertani öröksége. 19. századi kápolna a vármegyeházán (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 9., Budapest – Szentendre, 2007)
A kápolna története A pesti vármegyeháza az egyik legjellegzetesebb és az alaptípusoktól sok szempontból leginkább eltérő épület Magyarország vérmegyeházai között. Pest városának a toroktői tortént visszafoglalása után, 1684-ben először Pesten ult össze a megyei közgyűlés, majd 1696 telén - a korábban a budai várban vásárolt épület mellett, nem titkoltan annak kiváltására - a pesti belvárosban, az Irgalmasok utcájában (a későbbi Gránátos, majd Városház utcában) középkori eredetű épületeket vett, amelyekben a megyei hivatalokat és a tisztségviselők lakásait helyezte el. Ez a szimbolikus erejű döntés hűen tükrözte a torok végvárból „német végvárrá" lett Buda varosában hozott diszkriminatív intézkedések nyomán támadt megyei közhangulatot. A középkori épületek rossz állapota és szűkössége miatt többször is engedélyeztetni próbálták egy új vármegyeháza építését, de e törekvéseket csak a 19. században koronázta siker: az építkezés végül három szakaszban (1804-1811, 1829-1832, 1838-1841), három nagy építész - H il d János, Hofrichter Ferenc és Iß. Zitterbarth Mátyás tervei szerint valósult meg, s a magyar klasszicizmus kiemelkedő értékű építészeti emlékét hozta létre. A vármegyeháza épületegyüttesének középső részét, a „kisebb és a nagyobb Gyűlési Palotát", a bortonépuletet és a rabkápolnát Hild János (1761-1811) tervezte meg, és az építkezést személyesen vezette 1811-ben bekövetkezett váratlan haláláig. A volt bortonépulet meghatározó építészeti eleme a „hazánkban egyedülálló, centrális rabkápolna" (Imrényi Szabó Imre). Alaprajza egyenlő oldalú nyolcszög, eredetileg háromemeletes belső terét kupola koronázta. Három, keletre néző félkoríves ablakát kőkeretek szegélyezik. Korábban a nyolcszög további ót oldalán is hasonló, de vasráccsal lezárt ablakok voltak (a három szinten összesen tizennégy), amelyeken keresztül a rabok a bortonfolyosóról is követhették az istentiszteletet. A kápolna északi oldalán helyezkedett el a siralomház. A kápolna felépítése után néhány évvel, 1817-ben itt helyezték el a vármegyei fegyvertárat, így a helyiség eredeti funkciója megszűnt. 1921-ben a bíróságot és a vármegyeházán őrzött rabokat átköltöztették az újonnan épített Pestkornyéki Torvényszékre, az üresen maradt helyiségeket átalakították: több szintre osztották a kápolnát is. A vérmegyeháza épületéből az 1920-as években az állami hivatalok is fokozatosan kiköltöztek, így lehetővé vált további helyiségek átadása a Pest Megyei Levéltár részére. Az iratanyag méltó elhelyezése érdekében a volt bortonképolnát 1941-ben levéltári díszteremmé alakították. A kápolna helyreállítása imrényi Szabó Imre elképzelései szerint valósult meg: ő tervezte a neoklasszikus stílusú, galériás könyvespolcot is. A három nagy ablakot, valamint a lépcsőház ablakait a vármegye történetében fontos szerepet játszó intézmények, tisztségviselők, illetve nemes családok címereivel díszítették. 7
