Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ES KOROM utaztam. Útközben a kis Bayonne városában egy óra hosszat állt a vonat. Ezt az időt is fölhasználtam és besétáltam a barátságos kis francia városkába. A város főterén pillanatra betértem az ott álló, kéttornyú, stílusos templomba. De onnét aztán siettem vissza a vasúthoz. Szép vidékeken haladt a vonat a Pireneusok lábánál, elegáns fürdőhelyeken, ezek között a sűrűn látogatott Paun is át. Lourdes, a híres csodatevő, zarándoklási hely engem, a kálvinista embert nem vallási, hanem csak turisztikai szempontból érdekek, mint sokat emlegetett, forgalmas hely. Fekvése igen kies a hatalmas hegyek lábánál. Összejártam a kegyhelyeket, csodabarlangot és a többemeletes templomot. A csodatevő források vízével néhány kis palackot megtöltöttem, s azokat hazavittem katolikus rokonok részére. Este már Bordeaux-ban voltam és fölszálltam a párisi gyorsvonatra. Paris városáról nagyon jó térképem volt, amelyben csak a főbb utcák voltak föltüntetve, s a megfelelő helyekre a monumentálisabb épületek is bele voltak rajzolva. Ezt már előzetesen sokszor tanulmányoztam, és így mikor jókor reggel 7 órakor a Louvre közelében levő, földalatti-pályaudvaron Parisba érkeztem s a föld alól följőve, a francia főváros kellős közepén az utcára kiléptem, máris jól el tudtam igazodni az akkor először látott, óriási világvárosban. Kis kézicsomagommal gyalogszerrel egyenest a Jean-Jacques Rousseau utcába mentem, melynek túlsó vége felé könnyen rátaláltam az ismerőseim részéről ajánlott hotelre. Ott megszálltam. Aztán mindjárt megkezdtem fölfedező utamat. Legelső utam a Louvre-ba vezetett. Hosszú délelőttöt töltöttem ott, főleg a képtárban. Az olasz termeken kezdtem. Már volt némi tájékozottságom az olasz klasszikus művészetben. Sorra vettem a termeket. Sohasem felejtem el találkozásomat a híres Mona Lisával. Falról falra haladva jártam körül az egyes termeket. Az egyik hosszú faltól véletlenül hátratekintettem a másik hosszú fal felé, s ott a csupa műremekek között is egy csodálatos női arckép vonta magára figyelmemet. Nem tudtam megállni, hogy azonnal át ne siessek oda. Tehát fölhagyva a sorrenddel, mindjárt átmentem a szemközti falhoz a megpillantott képhez, s ott a katalógusból állapítottam meg, hogy Leonardo da Vinci világhírű képe előtt állok, amire addig nem is gondoltam. Három teljes napot töltöttem Parisban. Azalatt a legfontosabb látnivalókat sorra jártam. Akkor még nem volt olyan óriási forgalom Parisban sem, mint manapság. Nem volt még sem gépkocsiforgalom, sem közlekedési rendőr. A földalatti „metro" is sokkal nyugalmasabb és egyszerűbb volt. Megpróbáltam a hosszabb útvonalakat az akkor szokásos konflis kocsin bejárni. De a párisi rendkívüli dimenziók mellett ez naiv gondolatnak bizonyult. Tehát áttértem a metrón való közlekedésre. Azon is csakhamar egész 68