Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Volt két „öreg" segédtitkárunk is, akik főleg a fegyelmi ügyeket és a vármegyei szabályrendeleteket referálták. Ezek is főnökeink teljes bizalmát bírták. Egyikük (Römer Róbert) alig pár évvel később a „darabont" korszakban, mint Pestmegye alispánhelyettes tiszteletbeli főjegyzője, szomorú nevezetességre tett szert. Végül voltunk az osztályban még hárman, fiatalok, rang sorjában: Nikolics Sándor, én és Des Echerolles-Kruspér Sándor,

84 4000 holdas bihari földbirtokos. Az „öreg" referenseknek volt dolga bőven. De annál kevesebb volt nekünk „fiataloknak", mert főnökeink nem bíztak a tudásunkban. Nem is nagyon igyekeztek azt kipróbálni. Még arra is sajnálták idejüket. Tehát miránk csak lappáliákat

85 szignáltak, amiket naponta hamar elintéztünk és azután untuk magunkat. Mi azonban fiatal fejjel is hamarosan észrevettük, hogy osztályunkban a többi osztályokon túltevő bürokratizmus, simli- és precedensrendszer uralkodik. Nem a törvények voltak az irányadók, hanem a precedensek, és mindenfajta ügy intézésére megvolt az állandó simli, a kaptafa, amitől eltérni nem lehetett. A belügyminisztérium tisztikaráról sokaknak általában az volt a véleménye, hogy a belügyi tisztviselők túlnyomó nagy része ott nő föl a minisztériumban, tehát nem ismeri az alsóbb fokú közigazgatási életet s ezért gyakorlatiatlan és bürokrata. Maga Tisza István is sokszor hangoztatta ezt. Részemről egyszer a Képviselőházban mutattam rá, hogy ebben Tisza István nagyon tévedett, mert a belügyminisztériumi tisztviselőkarnak Tisza István korában is valamivel több mint a fele kül-, rendszerint megyei szolgálattal rendelkezett. És mégis Tisza maga is, mint belügyminiszter a legfontosabb munkákat sohasem a korábban alispáni, vármegyei főjegyzői, főszolgabírói stb. állásokat viselt belügyi tisztviselőkre, hanem olyanokra bízta, akiknek semmi külszolgálata sem volt, mert ezekben bízott legjobban és ezekkel meg is volt elégedve. A vármegyei osztály bürokratizmusának és gyakorlatiatlanságának sem a külszolgálat hiánya volt az oka, mert az osztályfőnök pikkauf vármegyei tisztviselő volt, aljegyző, főjegyző, alispán, főispán. Az osztályvezetőt vármegyei főjegyzőből nevelték ki osztálytanácsossá. A két segédtitkár közül egyik főszolgabíró, a másik nagyon sokáig főispáni titkár volt. Csupán Gárdony Zsigának, akit az osztály eszének tartottak, nem volt semmi külszolgálata. Részemről a vármegyei osztályban különösen csodálkoztam azon a rendszeren, amellyel a vármegyei szabályrendeletek módosításait intézték. Ha valamelyik vármegye bármelyik szabályrendeletén módosítást végzett, a minisztériumban azt megvizsgálták, és értesítették a vármegyét észrevételeikről avagy a módosítás tudomásul vételéről. S utóbbi esetben fölhívták a 84 Des Echerolles-Kruspér Sándor (szül. 1876) 8 csekélység, jelentéktelen dolog 52