Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

II. FEJEZET Körültekintés a nagyvilágban 1898. február közepe után indultam útnak. Berlinbe készültem, de útközben több nagyobb városban, Bécsben, Prágában és Drezdában is töltöttem pár napot. Berlinben előbb szállodában szálltam meg, de mindjárt kerestem privát házban bútorozott szobát és oda költöztem be éppen március 1-én. Nagyon jó és szép, földszinti, utcai szobát kaptam a Zimmerstrasse 63. szám alatt. A Zimmerstrasse a Friedrichstrasséról nyílt, párhuzamosan az Unter den Lindennel, s attól talán a negyedik utca volt. Ifjúkoromban mindég nagy vágyat éreztem látni és megismerni más országok életét s a sokat emlegetett „művelt nyugati" kultúrát, hogy összehasonlíthassam azokat a magyar viszonyokkal. Ekkor alkalmam nyílt erre. Berlinben már a negyedik világvárost láthattam alig két hét leforgása alatt. Minden érdekelt engem, az utcai élet éppúgy, mint az egyes városok monumentális épületei és egyéb szépségei, de különösen a múzeumok, főleg a képtárak éspedig főleg a renaissance remekei, nemkülönben a színházi élet és kultúra. Már Bécsben egész délelőttöt töltöttem a Kunsthistorisches Museumban, ugyanúgy a drezdai Zwingerben, majd a berlini képtárakat jártam sorra. A színházak látogatását is már Bécsben elkezdtem. A Burgtheaterben egy drámai előadáson ott láttam az összes neves, osztrák színművészeket, köztük Schratt Katalint is, a császár-király kedvencét. A Theater an der Wienben egy Lehár-operettet néztem végig. Prágában is elmentem a cseh nemzeti színházba, melynek fekvése a Moldva partján, balra a hídfőtől, akaratlanul is a budapesti Vámházra emlékezteti az embert. A cseh színlapon olvastam, hogy a „Sedlák kavalír"-t adják. A szerző nevére rá sem akadtam a színlap hosszú, cseh szövegében. Csehül sem tudván a „kavalír" szó értelmét magyarul gavallérnak gondoltam, a „Sedlák" név alatt pedig valami komikus „tót embert" képzeltem el. Vagyis abban a hitben léptem be a színházba, hogy valami jóízű, cseh vígjátékot fogok látni. Csak mikor a függöny fölgördült, eszméltem rá, hogy Sedlák kavalír csehül „Parasztbecsületet" jelent és én Mascagni híres operáját élveztem végig. Berlinnek abban az időben húsz színháza volt. Ezek túlnyomó részében komoly színműveket adtak elő, így a Königliches Schauspielhausban, Deutsches Theaterben, Berliner Theaterben, Lessing-Theaterben, amelyekbe leginkább jártam. A Deutsches Theaterben akkor mindennap Sudermann ,Johannes"-ét adták,

72 a címszerepben a világhírű Kainzcal.

73 72 Hermann Sudermann író és drámaszerző Johannes с. tragédiája (1898) 73 Josef Kainz (1858—1910) az egyik legnagyobb német nyelvű drámai színész 46