Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Alig haladtak túl rajtunk, a szintén távozott Szilágyi-család három apró gyermekükkel máris visszaérkezett, és igen izgatott hangulatban beszélték el, hogy az amerikaiak a lackenhäuseni úton utolérték és megállították őket, de aztán nem törődtek velük, mire ok visszafordultak. Utólag hallottuk, hogy az amerikai páncélosok pont éppen a lackenhäuseri iskoláig mentek, vagyis oda, ahová a mi társaink őelőlük menekültek. Ott megálltak és igazoltatták az ottlevőket. Hat amerikai tiszt végezte ezt. Ezek egyike állandóan erősen fixírozta Bertalan Kálmánt, ami Bertalannak már nagyon kényelmetlenné kezdett válni. Később ez az amerikai társainak figyelmét is fölhívta Bertalanra, mire ezek mind a hatan körülvették Bertalant és igazolványt kértek tőle. Bertalan arcképes igazolványát mutatta s azzal igazolta, hogy ő nyíregyházai magyar földbirtokos. Az amerikaiak kifogásolták, hogy az arcképen nincs szakálla, míg a valóságban hegyes kecskeszakállat viselt. Végül is kisült, hogy a gyanakvó amerikai tiszt Bertalanban kecskeszakállat növesztett Hitler Adolfot vélt fölismerni. Azonban a többi amerikaiak nem osztoztak e gyanújában, és jóízű nevetéssel távozva nyugton hagyták Bertalant s a többi magyarokat. Az amerikaiak ezután visszafordultak tankjaikkal, s amely úton jöttek, a mi szállásunk előtt is ismét elhaladva, visszarohantak Neureichennau felé. Ez volt az első találkozásunk az amerikai haderővel. De vidékünk megszállása ekkor még nem következett be. Az éjjeli őrködést tehát folytattuk az április 27-ére virradó éjjel is. Megint én kezdtem este 10 óra után. Margit is velem volt a folyosó nyugatra néző ablakánál. Nyugat felől ágyúszó hallatszott s az mindinkább erősbödött. Kevéssel éjfél előtt egy gránát fütyülve, majd igen nagy dörrenéssel közvetlen közelünkben csapott le. A nagy csattanásra nyugvóra tért társaink is fölriadtak, és mindnyájan levonultunk a pincébe a gyerekekkel együtt. A pincében fölöltözve bóbiskoltunk. Az első nagy csattanást időnként további gránátbecsapódások követték. De később távolodtak tőlünk, s a helyzet nyugodtabb lett. A reggel és a délelőtt is nyugodtabb volt. Délután közel hozzánk nyugat felé élénk tüzérségi harc folyt német és amerikai csapatok között. Ezért állandóan szállásunk közelében tartózkodtunk. Ez a harc estig tartott. Csoportunk már fölöslegesnek tartotta a soros éjjeli őrködést, de részemről nem vettem ilyen könnyen a dolgot, és némi alvás után este 10 óra után figyeltem a nyugati égtájat. Újabb tüzérségi harc kezdődött. Időnként ágyú dördült és robbant a gránát. Gyakori villanások is látszottak, de ez csakhamar távoli égiháborúnak bizonyult, bár a mennydörgés nem hallatszott hozzánk. Éjféltájban ruhástól lefeküdtem. Nagy szélviharra ébredtem föl. A korábban észlelt, távoli égiháború hozzánk érkezett. Ez megnyugtató 310