Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ÉLETEM ES KOROM Én eközben tovább folytattam egyetemi tanulmányaimat mint harmad­éves joghallgató. Ekkor hallgattam Concha Győző 34 politikai előadásait is egész éven át. Ez igen nehéz stúdium volt, s ezért még a negyedik egyete­mi évemben is félévig önként újból hallgattam. Ezt Concha, a kiváló tudós, igen méltányolta. Az utcán is sokszor megszólított és szóba ereszkedett ve­lem. Ez a magánismeretség egyetemi éveim után is fennmaradt köztünk, sőt még levelet is váltottunk egymással, mikor ő nehezményezte, hogy én a közéletben, ellentétben az ő centralisztikus fölfogásával és tanításával, „túl­zottan" decentralista elveket hirdettem. A harmadik évfolyam végén abban az időben még nem kellett alapvizs­gát tenni. Ez igen jó alkalom volt arra, hogy a hatodik félévet az ember kül­földi egyetemen hallgassa. Ezt sokan megtették, és én is azt terveztem, hogy egy félévre Berlinben iratkozom be. Apám beleegyezett s az Ötödik félévem végén (1895. január) ki is vettem a budapesti egyetemből az elbocsátási bi­zonyítványt. De Géza betegsége nem javult. Apám aggódott miatta s az utolsó pilla­natban azt mondta, hogy most ne menjek külföldre. Soha sem tudhatjuk — mondta -, hogy nem kell-e valamelyikünknek kiutazni hozzá a Riviérára. О nem mehet, nem hagyhatja el gazdaságát. Tehát esetleg nekem kell oda­utaznom. Egyúttal előre is hozzájárulását adta, hogy majd egyetemi tanul­mányaim közeli befejeztével menjek külföldi tanulmányútra. Erre ismét a budapesti egyetemre iratkoztam be. Géza az egész telet és a kora tavaszt a Riviérán töltötte. Ott azt olvasta a lapokban, hogy Lyonban sikeres oltásokat végeznek tuberkulózis ellen. Te­hát odautazott. De mire odaért, az állítólag sikeres oltásokkal már fölhagy­tak. Erre betegen és reményvesztetten májusban (1895) váratlanul hazaérke­zett. Engem Pesten fölkeresett az Erzsébet királyné szálló éttermében, ahol rendszerint ebédelni szoktam volt. De mindjárt utazott tovább Szelére. Otthon ő maga kívánta, hogy az alsó ház vendégszobájában kvártélyoz­zák el, hogy más ne fertőződjék meg tőle. Végtelen szomorú két hónap múlva halt meg, 1895. július 21-én. E napon este még együtt vacsorázott mindnyájunkkal. Még valami tré­fás megjegyzésen jóízűen mosolygott is. De hirtelen súlyos köhögés fogta el. Sietett ki az ő szobája felé. Szüleink utánamentek és mire leértek vele a kö­zeli alsó szobába, már nem élt. 1895 őszén utolsó félévemre iratkoztam be az egyetemen. Ugyanis mint be­sorozott katona már a hetedik félév után megkaphattam az abszolutóriu­mot, föltéve, hogy az összes kötelező kollégiumokat addig lehallgattam. Er­' 4 Concha Győző (1846—1933) jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja 30

Next

/
Thumbnails
Contents