Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATÁR a város szélső házai között egy bokor alá lefeküdt a földre és ott vészelte át a légitámadást. Végeredményében vonatunk egész közönsége szerencsésen megúszta a rémes támadást. Megtekintettem földre lerakott poggyászainkat. Azok is rendben voltak. De még csak azutánra várták a hozzá való üres vagon érkezését. A vagon megérkezése azonban remélhető volt, mert a képviselőház összes iratai is ott feküdtek a földön, és főleg ezek részére kellett a várt vagon. De miután saját magunk a személykocsiban jól elhelyezkedtünk, jónak láttuk pakkjainkból is minél többet bevinni oda. Csak a legnagyobb csomagok maradtak kint, szám szerint hét darab, kofferek és két zsák liszt s egy zsák krumpli. Ezek őrzését is az oda kirendelt képviselőházi őrség vette át. A vonat közönségének hangulata a kiállott borzalmak után rendkívül izgatott volt. Különösen az asszonyok igen hangos szavakkal követelték a vonat azonnali indítását. Rettegtek újabb légitámadástól. De az indulás egyre késett. A késedelem igazi okát senki sem tudta. Az utasok a vonaton vagy amellett tartózkodtak, és elkeseredetten bírálták a lassú eljárást és szitkozódtak. Jóval éjfél után ellenséges repülök közeledtek. Az utasok idegesen ugráltak ki a vonatból és rohantak a várossal ellentétes irányba. Margittal mi is arrafelé mentünk, a bombaszántotta mezőre. A nagyriadót fújták. Kigyúltak a Sztálin-gyertyák és ismét ropogtak a bombák. A sötétben Margittal elszakadtunk egymástól. Én egy mély bombatölcsér fenekén húzódtam meg, Margit azonban ment tovább a még messzebb fekvő szőlőkbe. A támadás leginkább a városnak szólt, ahol újabb nagy tüzek voltak láthatók. A vasút és vonatunk ezúttal is megmenekült, de mint mondták, néhány útitársunk áldozata lett az éjfél utáni légitámadásnak. Lassanként vonatunk ismét benépesedett, miután a riadót is lefújták. Alvásról természetesen szó sem lehetett. Az összes utasok álmatlanul a vonaton töltötték az éjszakát. Kiszállni senki sem mert, mivel a vonat bármely percben indulhatott. Beszélték, hogy még éjjel a kórházvonatot elindították. Eszerint Tóni és Sári is elutaztak. Később hallottuk, hogy a kórházvonat elindulása előtt (tehát az első légitámadás alkalmával) a hadikórházat is érte bomba, amely éppen Tóniék lakására esett. Szobájuk egész mennyezete leszakadt, és betemette minden holmijukat. Úti csomagjaikat alig tudták onnét kiszedni. Szerencsére ők maguk akkor az óvóhelyen voltak. Végre a mi vonatunk is megindult reggel 7 óra 20 perckor, március 29-én, zöldcsütörtök napján. A nagyobb pakkjaink azonban ottmaradtak Sopronban. 291