Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATAR érkező jelentésekből megtudtuk, hogy a Várkerület után a két pályaudvart és azok környékét bombázták. Szóval ismét a mi lakásunk táját. Ez a bombázás minden eddiginél érezhetően hevesebb és pusztítóbb volt. Az óvóhelyről keserű érzéssel távoztunk. Biztosra vettük mindenünknek pusztulását, amink még volt, lakásunknak, ruházatunknak, élelmiszerkészletünknek. Először is lakásunkra siettünk. Az Erzsébet utcában már bőven mutatkozott az üvegtörmelék. De igen szörnyű kép tárult elénk, mikor a Deák térhez értünk. A túlsó oldalon egész háztömb omlott össze. A Deák téren sietve jobbra fordultunk a saját lakásunk felé, s örömmel láttuk, hogy a vasúti pályaudvarnak szánt újabb bombaszőnyeg ezúttal nem ért a mi lakásunkig. A ház állt. Sőt legnagyobb csodálkozásunkra ezúttal még üvegkárunk sem volt. A légnyomás ugyan benyomta az ablakot borító pakundekli lapokat és az előszobára nyíló ajtó felülvilágító ablakának papíros-huzatát, de az ablaküvegek sértetlenek maradtak. Ez váratlan, kellemes meglepetés volt a kiállott izgalmak után. Az ablakok papírtakaróit nagyjából mindjárt rendbe is hoztam, hogy a hűvös szél ne fújjon be. Aztán ebédelni mentünk a Pannóniába. A Pannónia elég olcsón megúszta a mai bombatámadást, mert a valószínűleg neki szánt bombaszőnyeg eltolódott a Rét felé. Délután Vámos János országgyűlési képviselő társaságában bejártam a város leginkább sújtott részeit. A Mátyás király utcának a vasúti állomáshoz közeli részében s a Csengery utcában a pusztulás 100 százalékos volt. Óriási bombatölcsérek tátongtak az úttesten és a romok között. A bombaszőnyeg ezúttal egész pontosan a vasúti pályára és annak közvetlen környékére terült. Mikor a Csengery utcában jártunk, ott hirtelen pánik keletkezett. Az egyik riasztó sziréna ugyanis véletlenül megszólalt, mire a romokban kutató katonák elkezdtek rohanni a város felé és magukkal ragadták a járó-kelő polgárságot is. Vámossal mi is a város felé indultunk, de a tévedés hamar kitudódott. Lakásunkon sötétség fogadott, mert a mai bombatámadás következtében úgy a villany-, mint a gázszolgáltatás megakadt. A Várkerületet ért bombazápor több helyen napfényre hozta Sopron ódon városfalait, amiket a házak addig eltakartak. Március 14-én, mikor egyébként igen kellemes, ismerős társaságban egyhuzamban ismét öt óra hosszat ültünk az óvóhelyen, Kamenszky polgármester elmondta, hogy neki nagy tervei vannak arra az esetre, ha a háború után is ő lesz a polgármester. A várkerület romjainak helyét a nagy, de stíltalan Molnár-féle háztól kezdve észak felé ki fogják sajátítani, és ott a még emeletmagasságban meglevő, régi várfalakat mind napfényre hozzák. Ez nemcsak nem érintené a Várkerület patinás voltát, de inkább még patinásabbá tenné. Kamenszky mindenesetre életrevaló gondolatot vetett föl, és örvendetes, ha a vezető tényezők a pusztulás közepette is a mikénti újjáéledésre gondolnak. 281