Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATÁR tölcséreket vájtak a földbe. Sejteni lehet, hogy ez a bombaszőnyeg Fertőrákosnak volt szánva, de a ködben eltévesztették. A bombák szilánkjai azonban így is átrepültek a mi lakótelepünkre. Sot, átrepült onnan egy tövestől kicsavart nagy fa is. A légnyomás olyan erős volt, hogy némelyeket a mi lakótelepünkön is földhöz vágott. Ablakok törtek be, s a cseréptetők megrongálódtak. Ez utóbbi bajok érték a mi lakóházunkat is, de szerencsére nem a mi szobánk ablaka tört be, ami manapság pótolhatatlan. Közben (december 15-én) váratlanul Albert is Sopronba érkezett. Mint hadköteles ö is mozgósítva lett. Górból jött búcsúzni, mielőtt berukkol a katonasághoz. Pár napot töltött velünk Sopronban és Fertőrákoson. Aztán Szombathelyre, s onnan Sárvárra ment jelentkezni. A szomorú karácsonyi ünnepek után egyre rosszabb hírek érkeztek a fővárosból. A szentestén (1944) már az egész Budapest körül volt zárva. Megkezdődött a szörnyű ostrom. Utcai harcokról és rémes orosz kegyetlenkedésekről jöttek hírek. Az ellenség a Dunán túl is egyre nagyobb tért nyer. Hazánk teljes eleste kikerülhetetlennek látszik. Sopronban illetve annak környékén sem biztos már helyzetünk. Sopronnak és vidékének kiürítéséről beszélnek. December 30-án Fertőrákoson kidobolták, hogy aki önként át akar települni Németországba, jelentkezzék a községi elöljáróságnál. Sok menekülő várja az ország legnyugatibb részén, hogy Németországba mehessen. A törvényhozók társas kitelepítését is szervezik, de a nyilas kormánynak ez — úgy látszik — nem nagyon fekszik a szívén. Németországba telepítik át Tóni fiunk hadikórházát is. Azzal készül Tamás is egész családostul kivonulni az országból, mert ő is ennél a kórháznál teljesít díjtalan szolgálatot. A kórházhoz tartozó orvosok szüleiket is jogosultak magukkal vinni. Tehát esetleg mi is ez úton mehetünk. Sajnos, de mennünk kell, ha valamiként lehetséges. Ebben a hangulatban érkezett el az 1945-ös évforduló. Egy évvel előbb azt írtam naplómba az 1944. évről, hogy ez kritikus év lesz hazánk sorsára és saját sorsunkra egyaránt. Minden kockán forog, bár addig még nem veszett el semmi. Azóta mindenünk elveszett. Hazánk túlnyomó nagy részét elfoglalta a legrosszabb szándékú ellenség. Maga a főváros e pillanatban rémnapjait éli. Ellenséges gyűrű veszi körül, sőt állítólag utcai harcok tombolnak. Az ellenség a Dunán túl is nagy területet tart már megszállva, és ellenállhatatlanul közeleg felénk. Nagyok saját anyagi veszteségeink is, szelei otthonunk és gazdaságaink az ellenség szabad prédája lett. Bizonyára minket is kiraboltak és mindenünket földúlták. Budapesti házunk és lakásunk szintén az el277