Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM biakat. Az iratokat pedig a hivatalból hazavittem magammal és egész este azokat tanulmányoztam. A durva szabálytalanságok nyilvánvalók voltak, akár pénzért tették, akár ingyen. Január 13-án (1943) délelőtt ismét nálam járt Balogh miniszteri taná­csos, akinek egy előadója egész délelőtt nálunk dolgozott a megyeházán. Mind erősebben domborodott ki a botrány. Ekkor hívás nélkül jelentkezett nálam Zlinszky ügyész, és nagy csomó ügydarabot hozott annak bizonyítá­sára, hogy ha akartak, akkor tudtak szabályszerűen is eljárni a tanúsítvá­nyok kiállításánál. Tehát nem a tudatlanság vezette őket. A szabálytalan ta­núsítványokat az érdekeltek jelentkezésük esetén másnap már saját kezük­be megkapták. Ellenben a szabályszerű tanúsítványok kiállítása hosszabb időt vett igénybe és azokat postán kézbesítették. A csendes vizsgálat január 14-én is tovább folyt. A közigazgatási bizott­ság ülésén az alispán igen hallgatagon ült mellettem. Szerényen érdeklő­dött, hogy a magamhoz vett aktákat visszakapja-e, hogy vizsgálatot indítson Pálházyék ellen, avagy én fogom folytatni a vizsgálatot. Röviden válaszol­tam, hogy én folytatom. Az ülés után Horváth államtitkár telefonon közölte velem, hogy Ba­loghék neki már részletes jelentést tettek a súlyos szabálytalanságokról, ő pedig a miniszternek jelentette. A miniszter most már maga kívánta, hogy a korábban tőlem kért ügyvitelvizsgálatot forma szerint is rögtön el kell ren­delni. Jelezték, hogy a rendelet erről már készül és másnap a megyénél lesz. Január 15-én délelőtt valóban megérkezett a rendelet a vármegye közön­ségéhez a vizsgálat elrendeléséről. Másolatát nekem is megküldték, és Hor­váth Bélával személyesen megbeszéltük a további teendőket. Az előzetes vizsgálat pár hét alatt véget ért, és kétségkívül súlyos szabály­talanságokat derített ki nemcsak Pálházyra, de az alispánra nézve is. Az al­ispán törvény ellenére adott fölhatalmazást Pálházynak tanúsítványok kiál­lítására, és Pálházy azzal visszaélt. Az alispán pedig, mikor tudomására ju­tottak Pálházy visszaélései, nem lépett föl vele szemben megtorlással, ha­nem saját mulasztása, illetve szabálytalansága leplezése végett, maga is tit­kolta Pálházy súlyos fegyelmi vétségét. Az alispán ebben a nem épületes helyzetében kezdetben nagyon meg­törtnek látszott. Talán maga is érezte saját gyöngéjét olyan felelősségteljes, magas állás betöltésére, mint aminő az ország első és legnagyobb vármegyé­jének az alispánsága. Erre mutatott az, hogy február 8-án megjelent nálam és kifejezte megbánását, hogy az előző évi májusi közgyűlésen a budakörnyéki főszolgabíró választásánál velem szemben annyira erőltette Pálházy megválasztását. Én hellyel kínáltam őt, de ő ünnepélyes pózban, állva mondta el, hogy férfias kötelességének tartja bevallani és utólag beis­merni, hogy nekem volt igazam, mikor Pálházyt nem akartam jelölni. „Ügy 216

Next

/
Thumbnails
Contents