Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM biakat. Az iratokat pedig a hivatalból hazavittem magammal és egész este azokat tanulmányoztam. A durva szabálytalanságok nyilvánvalók voltak, akár pénzért tették, akár ingyen. Január 13-án (1943) délelőtt ismét nálam járt Balogh miniszteri tanácsos, akinek egy előadója egész délelőtt nálunk dolgozott a megyeházán. Mind erősebben domborodott ki a botrány. Ekkor hívás nélkül jelentkezett nálam Zlinszky ügyész, és nagy csomó ügydarabot hozott annak bizonyítására, hogy ha akartak, akkor tudtak szabályszerűen is eljárni a tanúsítványok kiállításánál. Tehát nem a tudatlanság vezette őket. A szabálytalan tanúsítványokat az érdekeltek jelentkezésük esetén másnap már saját kezükbe megkapták. Ellenben a szabályszerű tanúsítványok kiállítása hosszabb időt vett igénybe és azokat postán kézbesítették. A csendes vizsgálat január 14-én is tovább folyt. A közigazgatási bizottság ülésén az alispán igen hallgatagon ült mellettem. Szerényen érdeklődött, hogy a magamhoz vett aktákat visszakapja-e, hogy vizsgálatot indítson Pálházyék ellen, avagy én fogom folytatni a vizsgálatot. Röviden válaszoltam, hogy én folytatom. Az ülés után Horváth államtitkár telefonon közölte velem, hogy Baloghék neki már részletes jelentést tettek a súlyos szabálytalanságokról, ő pedig a miniszternek jelentette. A miniszter most már maga kívánta, hogy a korábban tőlem kért ügyvitelvizsgálatot forma szerint is rögtön el kell rendelni. Jelezték, hogy a rendelet erről már készül és másnap a megyénél lesz. Január 15-én délelőtt valóban megérkezett a rendelet a vármegye közönségéhez a vizsgálat elrendeléséről. Másolatát nekem is megküldték, és Horváth Bélával személyesen megbeszéltük a további teendőket. Az előzetes vizsgálat pár hét alatt véget ért, és kétségkívül súlyos szabálytalanságokat derített ki nemcsak Pálházyra, de az alispánra nézve is. Az alispán törvény ellenére adott fölhatalmazást Pálházynak tanúsítványok kiállítására, és Pálházy azzal visszaélt. Az alispán pedig, mikor tudomására jutottak Pálházy visszaélései, nem lépett föl vele szemben megtorlással, hanem saját mulasztása, illetve szabálytalansága leplezése végett, maga is titkolta Pálházy súlyos fegyelmi vétségét. Az alispán ebben a nem épületes helyzetében kezdetben nagyon megtörtnek látszott. Talán maga is érezte saját gyöngéjét olyan felelősségteljes, magas állás betöltésére, mint aminő az ország első és legnagyobb vármegyéjének az alispánsága. Erre mutatott az, hogy február 8-án megjelent nálam és kifejezte megbánását, hogy az előző évi májusi közgyűlésen a budakörnyéki főszolgabíró választásánál velem szemben annyira erőltette Pálházy megválasztását. Én hellyel kínáltam őt, de ő ünnepélyes pózban, állva mondta el, hogy férfias kötelességének tartja bevallani és utólag beismerni, hogy nekem volt igazam, mikor Pálházyt nem akartam jelölni. „Ügy 216