Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

V KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN ható. A kormányzó gyengélkedése miatt azonban ez néhány napig késett és csak november 14-én került rá a sor. A kormányzó végtelen kedvesen fogadott. Pedig már igen régen (közel húsz éve) nem voltam a színe előtt. Pont 11 órakor engedtek be hozzá. Mikor beléptem az ajtón, íróasztalától „szervusz Viczián" szavakkal üdvözölt, majd az íróasztala melletti karosszékbe ültetett. Mindjárt hosszú összefoglaló előadásba kezdett: „Ádámtól és Évától kezdem", mondta, mosolyogva. Ebben a rendszeres előadásban világszemléletét és kormányrendszerét tárta elém, saját elgondolásait jelenre és jövőre nézve. Részletesen kifejtette az ő államvezetői felfogását és aggodalmait is arra az időre, mikor ő már nem lesz az élők között. Problémákról és emberekről nagy számban nyilatkozott. Nagy érdeklődéssel hallgattam történelmünk korszakalkotó, nagy emberének e megnyilatkozását, ami velem szemben a legnagyobb bizalom jele volt. Mondta is, hogy „mint egyszőrű és bőrű emberrel" beszél velem és közléseinek bizalmas voltát több ízben kifejezetten is jelezte. Végül ő kérdezett engem. Főispáni kinevezésemről nem volt szó, de a pestmegyei állapotokról igen. A pestmegyei állapotokról szólva hozzátettem, hogy bár a pestmegyei közéletben eléggé benne vagyok, azonban sok dolgot még belülről is kellene látnom, hogy a kibontakozás módját konkrét formában megjelölhessem. О a tőlem mondottakat megértőn fogadta. De aggályát fejezte ki a Pestmegyében igen agresszív nyilas mozgalom és az alispán azzal kapcsolatos és egyébként is zabolátlan magatartásával szemben. Beszélt személy szerint is a pestmegyei nyilas mozgalom vezéreiről. En igyekeztem megnyugtatni, hogy a nyilasság már erősen visszafejlődőben van és magától is ki fog aludni, föltéve, hogy a katonaság körében nem kap lángra. Endre alispánt pedig megfelelő kezeléssel, hiszem, hogy észre lehet téríteni, vagy legalábbis kordában tartani. Erre ő elkomorodott arccal azt mondta, hogy a katonaságnál egy időben baj volt a nyilasság miatt, de ez már elmúlt. Ami pedig a pestmegyei nyilasság kialvását illeti, talán - úgy mond - nem is ártana a kialvást kissé siettetni. Igenlő válaszomra még csak azt kérdezte, minő „fegyverekkel" gondolom, hogy célt lehet érni. Erre én röviden és határozottan azt feleltem, hogy csakis a törvény és a szellem fegyvereivel. E szavaimra a kormányzó pillanatra elgondolkozottnak látszott, de nem szólt rá semmit. Az idő gyorsan telt. Végül beszélgetésünkben rövid szünet állott be, mire fölemelkedésével jelezte a kihallgatás végét, és igen nyájasan búcsúzott tőlem. Összesen egy óra és 37 percig voltam bent a kormányzónál, ami annál inkább föltűnést keltett a kabinetirodában is, mert a kormányzó csak ma [akkor] lábolt ki influenzás betegségéből, és én voltam az első és egyelőre az egyetlen, akit betegsége után fogadott. Este már Szelén voltam. 189