Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM is. Előbb még Pestmegye táblabírája, utóbb a modern vármegyei önkormányzatban Pestmegye virilis törvényhatósági bizottsági tagja volt. Közben apám (V Albert) is fölnőtt és húszéves korában (1857) már önálló gazda volt. Szüleinek kishomoki birtokát haszonbérelte és fiatalon (1862) családot alapított. Anyai nagyapám (Dessewffy János) gazdag ember volt, Szentmártonkátán 4600 holdas birtok ura. Szüleim Szelén kezdetben a Ruttkay-kúriában laktak a jóval később létesült vasúhoz vezető út mentén. De 1865-ben apám a falu szélén saját tervei szerint új házat építtetett magának. Ez volt Szelén a legelső modern, úri ház, biedermeier stílű, dupla épület. Frontján (közepett) kiugró veranda, melynek tetejét négy magas, szögletes oszlop tartotta. A szobák (8 szoba) padlózata méteres magasságban az udvarszint fölött. A szobák is magasak. Szárnyas ajtók, nagy ablakok. Falak, ajtók, ablakok, minden kívül-belül fehér színűek. Mindez akkor „forradalmi" újítás volt a falu zöldzsalugáteres, végig oszlopsoros, alacsony, szimpla és rendszerint nedves, bár egyébként patinás, régi kúriáihoz képest. Később, két generáción át, családunk más tagjai is építettek hasonló, modern lakóházakat. Mondhatjuk, hogy a Vicziánok ebben úttörők, sőt csaknem egyedülállók voltak Szelén. A mi szülőházunkban is népes, családi élet folyt. Tizenketten voltunk testvérek. (Születés sorrendjében én a 8. voltam.) De az egyidejűen élő testvérek maximális létszáma csak nyolc volt (1882-91). Különösen népes volt házunk nyaranta, mikor anyám nővérének családja, a Burg-család, hat gyermekkel, Pestről szintén kivonult hozzánk. Népes volt a tágas (6x6 méter) gyermekszoba is, már a maximális gyermeklétszám elérése előtt, mielőtt a fiúk-lányok külön csoportosultak. Pedig a vendéggyerekek külön laktak. Visszagondolva erre, eszembe jutnak legrégibb gyermekkori emlékeim, mint a régmúlt idők egyes, szórványos képei. Mikor reggel fölébredtünk mi a gyermeksereg és megélénkült a szoba, nálam nagyobb testvéreim mesélték egymásnak, hogy mit álmodtak. És én úgy találtam, hogy nagyon érdekeseket álmodtak. Mindig nagy érdeklődéssel hallgattam álmaik elmondását. De nagy csodálkozással is, mert én akkor még (legfeljebb 3-4 éves lehettem) soha sem álmodtam. Fogalmam sem volt, hogy mi az álom és hogy miként szoktak, vagy hogyan lehet álmodni. Pedig úgy szerettem volna én is olyan érdekes álmot elmondani, mint a nagyobbak szokták. Egyszer aztán, mikor a nagyobbak már mind elmondták álmaikat, megszólaltam: „Én is álmodtam valamit." A nagyobbak lenézőleg fordultak felém: „No, te, mit álmodtál?" „Azt álmodtam — kezdtem mondani — hogy volt a világon egy kis szék, nem tudom, hogy hívják." 16