Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Farkas Géza közbenjárására oda módosították, hogy a tíz új tőzsdetanácstagból egyet az egységes párt agrárblokkja jelöl, s az agrárblokk Farkas Géza javaslatára engem kért föl a tőzsdetanács elvállalására. Ez a felszólítás nagyon váratlanul ért. Még csak gondolkozni való időm sem volt, mert máris hozták hozzám a tőzsdétől aláírás végett a tőzsdetagok sorába való belépési nyilatkozatot, hogy az éppen ülésező tőzsdeközgyűlés azonnal beválaszthasson a tőzsdetanácsba. Sürgősen kellett határoznom, de annyit mégis mindenesetre előre akartam tudni, hogy ki a többi kilenc jelölt, akik hivatva lennének velem együtt a gabonatőzsdére új szellemet bevinni. Ezt a névsort kérésemre mindjárt közölték velem. De mikor e névsorból azt láttam, hogy a Mezőgazdasági Kamara és az OMGE kilenc jelöltje közül öt zsidó, tehát eo ipso merkantilista, további kettő keresztény gazda ugyan, de amellett közismerten nagy merkantil érdekeltségük van, a még további kettő pedig ismeretlen név volt, akikről nem volt megállapítható, hogy mi várható tőlük: a gazdaérdekek ily módon való megoldását nevetségesnek találtam és a jelöltséget nem fogadtam el. Politikai pályám kezdetén (1922-ben), mikor először léptem választóim elé, azt ígértem, hogy minden igaz ügyet fölkarolok, de csakis igaz ügyet. Ezt az ígéretet nem volt nehéz betartanom. Ezt falum népével addig is megtettem. Tradicionális magyar szokásként mindig úgy éreztem, hogy ez a falusi értelmiségnek kötelessége a jogban járatlan és egyébként is tehetetlenebb néppel szemben. Mikor a főszolgabíró a népnek nem tetsző adóügyi jegyzőt akart a községgel megválasztatni és falum népe deputációban azzal a kijelentéssel jött hozzám, hogy megvan a többségük és azt választják meg, akit én akarok, csak a főbíró jelöltjét nem, részemről szívesen álltam.a nép pártjára a nem objektív főbírói eljárással szemben, és segítettem megvalósítani a nép jogos kívánságát. Mikor pedig mozgalom indult meg a szelei nép körében, hogy a községet az abonyi járástól átcsatolják a nagykátai járáshoz, kötelességszerűen csatlakoztam a mozgalomhoz, mert Abony jóval messzebb volt Szeléhez, mint Nagykáta és még hozzá Abonyba csak gyalog mehetett a nép, vagy legfeljebb, akinek volt, kocsin, míg Nagykáta a szeleivel szomszédos vasútállomás volt. És Szele népét egyéb közhivatalai is (járásbíróság, telekkönyv, adóhivatal stb.) mind Katához kötötték. Az átcsatolást kívánta az igazság és a józan ész egyaránt. És mégis ez nem ment könnyen. Az abonyi főbíró hiúsági okokból ellenezte, mert abban hatalmi körének csökkentését látta. S egyes szelei urak is inkább a főbíró álláspontjára helyezkedtek. De a szelei képviselőtestületben sikerült csaknem egyhangúan elhatároznunk, hogy a vármegyétől az átcsatolást kérjük. 162