Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ EN POLITIKÁM Az 1928-ban tárgyalásra került törvényjavaslat eredeti szövegében azon­ban a kormány mégis elejtette a közigazgatási kerületek szerinti választási rendszert, és 22 községi választókerületet tervezett. Ennek a törvényjavas­latnak a tervezetét mindenekelőtt a kormánypárt tárgyalta. A pártértekezle­ten a javaslatot Rakovszky Iván belügyminiszter képviselte. A vitában a 22 választókerületi beosztással szemben én is elmondtam saját álláspontomat, amit 1924-ben is vallottam, és javasoltam, hogy hagyjuk meg a régi rend­szert, ami sokkal igazságosabb. Rakovszky „keresztény érdekből" ragaszkodott a tervezet szövegéhez. Állítottam, hogy keresztény szempontból is előnyösebb a régi rendszer. Eb­ből kettőnk között hosszú vita fejlődött ki. Végül is e szavakkal fordultam a pártértekezlet tagjai felé: Ti mint túlnyomó részben vidékiek, nem tudhat­játok eldönteni, hogy melyikünk álláspontja kedvezőbb keresztény szem­pontból. Hát hogy mégis nyugodtan dönthessetek, még csak azt jegyzem meg, hogy amit én akarok, azt akarja a fővárosi Keresztény Községi Párt, amit pedig a belügyminiszter úr akar, azt akarja Vázsonyi Vilmos." E szavaim hatása alatt a belügyminiszter déferait s a pártértekezlet egy­hangúan elfogadta módosító javaslatomat. Rakovszky a pártkörben még a pártértekezlet után is tovább védte föladott álláspontját és kioktató hangon azt fejtegette, hogy megfeledkezek valamiről, nevezetesen arról, hogy a mandátumok fölosztása a leadott szavazatok alapján nem az egyszerű számarányban történik, hanem a belga ún. D'Hont-rendszer szerint. 203 Azért — folytatta tovább nagy képviselőcsoport jelenlétében — ajánlom, hogy olvasd el a régi törvény indokolását, abból majd megtudod, hogy mi az a D'Hont-rendszer. Erre én mosolyogva csak annyit mondtam: „Fölösleges, hogy elolvassam, mert én írtam." E válasz a képviselők körében élénk de­rültséget keltett és már Rakovszkynak is eszébe jutott, hogy annak idején én álltam a belügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya élén s ebben a mi­nőségemben írtam meg a D'Hont-rendszer szóban levő ismertetését is. Bethlen e vita idejében külföldön járt. Mikor hazajött, akkor sült ki, hogy ő már megígérte Vázsonyi Vilmosnak a 22 választókerületes beosztást. Tehát abból nem lehet engedni. De valami formát mégis kellett adni a dolognak. Rakovszky belügymi­niszter értekezletre hívta meg magához Wolff Károlyt, Ernszt Sándort 204 és engem. (Platthy Györgyöt 205 is, de az betegsége miatt nem mehetett.) Es megjelent Bethlen is. 203 Az arányos képviselet elvét érvényesítő, ám a győztest premizáló választási rendszer, melynek kitalálója D'Hondt flamand jogászprofesszor. 204 Ernszt Sándor (1870-1938) pápai prelátus, katolikus kormánypárti politikus, később miniszter 205 Platthy György (1864-1933) ügyvéd, várospolitikus, a Keresztény Községi Párt tagja 147

Next

/
Thumbnails
Contents