Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM Várnainak igaza volt. Szomorúan láttam, hogy a kormánykörök menynyire nem értették meg azt a nagy veszedelmet, ami a pártszakszervezetekben rejlett, amelyeknek marxista vezetői pártérdekből és titkolt céljaik érdekében, sok egyebek között a kisipart is képesek lettek volna megölni. Néhány személyeskedő megjegyzés visszautasítása után, ami újabb zajos jelenteket okozott, a következő szavakkal fejeztem be beszédemet: „Amiket állítottam (a szocialisták felé:), az Önök alapszabályaiból vett adatokkal be is bizonyítottam. Azt hiszem, sikerült eléggé föltárnom, hogy az Önök szakszervezeteiben minő antidemokratikus szellem, sőt határozott abszolutizmus, despotizmus és oligarchia uralkodik. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)" Végső szavaimat — a nemzetgyűlés naplójának följegyzése szerint — „ismételten élénk helyeslés és taps követte a jobboldalról. - Zaj a szélsőbaloldalon. - A szónokot számosan üdvözölték." Ezek a vitáim a szociáldemokratákkal parlamenten kívüli körök figyelmét is fölkeltették. Annak a kornak legkiválóbb magyar közgazdasági írója, Bernát István

173 is egyik nagyobb müvében úgy emlékezett meg parlamenti beszédeimről, mint amelyekben kimutattam, hogy hazánkban a szociáldemokrácia mennyire elnyomta a szakszervezetekben a munkásság szabadságjogait. Az így leálcázott szociáldemokraták engesztelhetetlen gyűlölettel viselkedtek velem szemben, de objektív érvek hiányában csak a leghitványabb eszközökkel harcoltak ellenem. Leplezett vagy nyílt gyanúsításokkal igyekeztek engem diszkreditálni az „aliquid semper haeret"

174 reményében. Aki a nemzetgyűlés naplójában beszédeimet olvassa, annak mindjárt föltűnik, hogy sohasem beszélhettem a parlamentben, sőt egyetlen közbeszólást is alig tehettem anélkül, hogy a szociáldemokraták kórusban ne kiáltották volna felém: „beszéljen a mozikról", „maga moziállamtitkár", „mozikommunista", „mozipatkány", „moziszamuely", „Stead barátja", „maga elrekvirálta", sőt „ellopta a mozikat" stb. Ezekre az otromba közbeszólásokra rendszerint rá sem hederítettem, csak néha feleltem nekik, hogy arról is bármikor hajlandó vagyok beszélni. És számos ízben beszéltem is, hogy a többi pártok és a közönség előtt megvilágítsam ezt a gyanúsításként sokszor fölhánytorgatott ügyet. Azonban az ún. mozi-kérdést pár szóval nem lehetett kellően megvilágítani. Ez hosszabb időt igényelt. Viszont a parlament munkaidejét nem illett személyes kérdésekkel hosszasan igénybe venni. Végül 1924. július 3-án jó alkalom támadt erre, mikor a nemzetgyűlés elnöksége maga keresett szónokokat, hogy az időt bármi címen kibeszéljék. 173 Bernát István (1854-1942) közgazdász, az agrárius mozgalom egyik vezéralakja, egyetemi tanár, majd a Magyar Nemzeti Bank alelnöke 174 valami mindig rátapad 123