Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM lyi csoportok működésében él erőteljesen. Szó szerint így mondta: „Az egyesület helyi csoportokra tagozódik. A helyi csoportok önálló működést fejtenek ki, alapszabályaik szerint minden hónapban taggyűlést kell tartaniok. Minden taggyűlésen joga van minden tagnak indítványt tenni, amelyet azután a központi vezetőséghez tartoznak megfelelő elbírálás céljából átküldeni." „Hát ez gyönyörűen van mondva, - feleltem rá — csak az a baj, hogy nem így van", és ezután ekként cáfoltam Peyer állításait: mindenekelőtt fölolvastam a „legdemokratikusabb" nyomdász-szakszervezeti alapszabálynak 41. §-át, amelyből kitűnt, hogy nincsenek is helyi csoportok mindenütt, hanem csak a vidéken vannak. Márpedig a szakszervezeti tagok túlnyomó nagy része a fővárosban él (az 5900 nyomdász közül 4200, vagyis circa 70%). Tehát ha volna is komoly önkormányzat a helyi csoportokban, a szervezett munkásság túlnyomó nagy része akkor is önkormányzat nélkül maradna. Azonban komoly önkormányzat vagy akárcsak a tagok szabad indítványozási joga a vidéki tagozatokban sem létezik. Ennek bizonyítására idéztem a nyomdász alapszabályok 41. §-ának folytatólagos szavait: „»A fiók hatásköre abból áll, hogy a tagdíjakat beszedi, minden héten elszámolja és rendeltetési helyére a központba juttatja; továbbá ellenjegyzi a betegségi és munkanélküli bizonyítványokat.« Punktum. Nincs tovább. Ennyi az egész. (Zaj.) »A kerület hatásköre pedig a tagdíjak elszámolása és a segélyek alapszabály szerint való kifizetése, amelyekért az illető szervek felelősséggel tartoznak. A kerület hetenként elszámol a központnak.« Punktum. Ez sincs tovább. Nem tudom, mit szólnának a szociáldemokrata képviselő urak, ha a magyar törvényhatóságok vagy a községek autonómiája is abban merülne ki, hogy az állami adókat beszedik és teljes felelősségük mellett beszállítják a központi állampénztárba. Márpedig ez a két dolog teljesen azonos. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) És ezt az önkormányzatot nevezi Peyer képviselő úr szinte túlzásba menő demokráciának!? (Élénk derültség a jobboldalon.) Peyer képviselő úr azt is mondta, — folytattam tovább szavaimat — hogy »a helyi csoportok minden évben közgyűlést tartanak, amelyen a vezetőség nyilvánosan tartozik beszámolni és az ellenőrök a pénz kezeléséről jelentést tesznek«. Hát a »legdemokratikusabb« nyomdászszakszervezet alapszabályai ilyen rendelkezést ugyan nem tartalmaznak, de ha ez a szabály valamelyik szakszervezetben megvolna is, az legfeljebb csak arra vonatkozhatnék, hogy a helyi csoportban mennyi pénzt szedtek össze és küldtek be a központi kasszába. De a még nagyobb bökkenő itt is az, hogy helyi csoportok csak vidéken vannak. Pedig a tagok túlnyomó nagy része a fővárosban él, tehát a pénzek túlnyomó nagy része is onnét folyik be. Peyer pedig egy szót sem szólt arról, hogy a fővárosi tagok körében (ahol nincs helyi csoport, közgyűlés pedig csak minden harmadik évben van, sőt előfordult, hogy nyolc évig egyfolytában sem tartottak közgyűlést) a munkáspénzek milli119