Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Művészettörténet - Köpöczi Rózsa: Egy kiállítás és konferencia tanulságai

Szalatnyay József, Tóth В. László, Iván Szilárd még Szonyi szabadiskolájába jártak, nem voltak sokkal idősebbek tanáruknál. Szonyit már az 1921-ben, az Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállítása után iskolateremtő mesterként ünnepelték. Szívesen keresték fel őt tanácsért fiatal pályatársai. Éppen az itt látható művészeknél figyelhető meg az a szoros kötődés tanárukhoz, mely külső, stílusbeli jegyekben is megmutatkozik. Szonyi 1937-ben kezdett tanítani a Képzőművészeti Főiskolán, majd 38-ban kapta meg rendes tanári kinevezését. Cziráki Lajos, Veress Pál ezekben az években voltak tanítványai. Cziráki az 1937-es tanévnyitó ünnepség pillanatait tartotta fontosnak felidézni:,, Ó milyen elfogódottan néztem a tanévnyitó ünnepélyen 1937-ben a bevonuló tanárokat. Ma már nagyon messze vagyok ettől a boldog világtól, mégis megilletődök, ha eszembejutnak azok a távolból nézve is ünnepélyes percek, amikor Szonyi István a szónoki asztalhoz lépett, s elmondta székfoglalóját. Most, mikor a mester iránti kötelező hűséggel járó belső és külső harcaimat elintézettnek tekintem, még mindig élnek bennem programot adó szavai: Az élet nem tűr halogatást, nem vár, elmúlik Nincs módunk magunkat időben sem előre, sem hátra elhelyezni; vállalni kell korunkat, s helyt állni az eszményért, melynek szolgálatára a tehetség kötelez- igyekeztem útmutatásai szerint élni. Veress Pál, aki a főiskola után egy ideig Kassák munkatársa volt, majd az ötvenes években inkább lemondott a festészetről, de nem volt hajlandó kompromisszumot kötni a művészetpolitika elvárásai szerint, majd a hatvanas években „bálványos" képeivel tért vissza a művészeti életbe, így vallott Szőnyihez való viszonyáról: „Szonyi akkor frissen került a főiskolára, és kiemelkedő mesternek bizonyult: nem erőltette saját felfogását, de az általános elveket nagyon hatásosan és érthetően tudta kifejteni. Később, amikor a konstruktivizmus kezdett érdekelni (már amilyennek én akkor képzeltem: valami kubizmusból és Barcsayból habart muszklifitogtatás) Szonyi érezhetően elhidegült tőlem. Ma már úgy érzem igaza volt. " Sajnos már nemcsak a legidősebb generáció tagjai közül élnek kevesen, de a háború alatt főiskolára jártak is sokan eltávoztak, így Ország Lili, akinek Szőnyivel való mester-tanítvány kapcsolata több volt, mint egyszerű tanár-diák viszony: „Szonyi mellett belefeledkezhetett a munkába, tanulásba, festésbe, hogy ezen a módon lassan betokosodjon mindaz a sérelem, megaláztatás, iszonyat, amely 1938 és 45 között érte." / S. Nagy Katalin: Országh Lili, Arthis Alapítvány, И.о. /Jets György szép vallomása sűrítetten fejezi ki, mit jelentett a háború alatt Szonyi osztályába járni;,

Л megingott élet zavaros erőivel szemben a Mester bölcs okossága, szemlélődő élete, a természet előtti áhítata nagy példa volt. Világosság és biztonság volt körülötte Segített valamennyiünknek fennmaradni." Scholcz Erik szintén 1944 és 48 között járt hozzá, a Szonyit körülvevő auráról beszélt egy vele készült interjúban, arról a kisugárzásról, amit szavakkal nehezen kifejezhető. Tőle idézve: Mikor belépett és odaért hozzám mindig így kezdte: Na nézze Scholz! - abban a pillanatban megvilágosodott mit kellett volna csinálnom, pedig még nem is szólt igazán semmit. " Az ötvenes évek sötét korszakában, a kötelező stílusok buta és erőszakos penzumai között, távol a „kinti" világ művészetének friss fuvallataitól, egyöntetűen meghatározó élménynek tartották a tanítványok, hogy megismerhették a Mestert, az ő konzervatívnak mondott értékrendje üdítő szigetként hatott a zsdanovi művészetpolitika fullasztó légkörében. Annak ellenére, hogy az életből már kifelé menő, fáradt, csalódott, meghasonlott művész volt, mégis életre szóló nyomokat hagyott még azokban is, akik csak rövid ideig voltak növendékei. Bálványos Huba 1958-ban találkozott először Szőnyivel: „Megállt a levegő abban az Epreskerti műteremben, amikor először megjelent valamikor november végén. Sokáig, idegtépőén sokáig nézte a képemet. Véleménye irgalmatlanul lesújtó volt, mégis, épp ezért vallom 335