Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Történettudomány, helytörténet - Zomborka Márta: Múltunk a jelenben. Karcsú Arzén Vácz város története című monográfiájának CD-rom feldolgozása

kezelhető, kereshető szöveg, de a pályázati feltételeknek nem teszünk eleget, nem produkálunk feldolgozott, nagy példányszámú terméket, így nem kezdhettünk bele az átvett összegek felhasz­nálásába. A tájékozódás során több ajánlattevő közül a CD megjelentetésben már jártas, referenciákkal rendelkező Enciklopédia Humana Egyesületet találtuk a legjobb partnernek, akik referencia munkának is tekintették a Karcsú-féle könyv feldolgozását. Ilyen megfontolásból az Egyesület biztosította a lemez megjelenéséhez hiányzó összeget, így már megkezdhettük a munkát, elké­szülhetett a támogatók által átvenni kívánt lemezmennyiség. A fentiekből következően a forgal­mazásra fennmaradó példányszámmal az Egyesület rendelkezik, ők terjesztik a lemezt. Változások: A begépeléskor elvi döntést igényelt a kötetet jellemző régies írásmód, a régies szavak, szófor­dulatok változtatása vagy megtartása. Mivel több gépelő dolgozott párhuzamosan a kilenc kötet rögzítésén, be kellett látnunk, hogy lehetőségeink korlátozottak, az adatrögzítés közben gyakor­latilag lehetetlen az egységes elvek szerinti módosítás. így változatlanul hagytuk a szöveget, kizá­rólag a nyilvánvaló nyomdahibákat javítottuk. Erre, és a lemez kezelését befolyásoló egyéb sajá­tos tényezőkre a főlapon, a segítség címszó alatt felhívjuk a felhasználók figyelmét. Ilyen például az a tény, hogy a gyakran használt kifejezések esetében Karcsú sokszor rövidítést alkalmazott, s ez előfordult a többször említett város- vagy személyneveknél is. Ezért külön listán megadtuk a legfontosabb rövidítések feloldását. Fontos tudni, hogy az elmúlt századok írásbeliségének meg­felelően a személynevek írásmódja Karcsúnál is következetlen! Úgy írja a neveket, ahogyan egy­egy okiratban fellelte azokat. Ennek eredményeként ugyanazon családnevek egymást követő mon­datokban is másként, akár 3-4 féle írásmóddal is szerepelhetnek. A számítógépen keresőknek adott esetben figyelni kell például a Plöszl-Plöszel-Pleszszel-Pleszl-Plessel név ugyanazon sze­mélyt jelölő névváltozataira. Esetenként a nevek közötti keresést különösen nehezíti a Grassalkovich-Krassalkovich, Priner-Briner, vagyis a kiejtésből következő hangzóváltás, amikor esetleg a kezdőbetű sem egyezik! Az eredeti könyv ismerői számára változást jelent a CD lemezen, hogy nem használható a nyomtatott változatra vonatkozó tartalomjegyzék, az eredeti oldalszámozás. Ennek az az oka, hogy tematikusán csoportosítottuk a könyvben egymástól távol elhelyezkedő, de tartalmilag össze­függő szövegrészeket. így természetesen a lábjegyzetek eredeti, fejezetenkénti számozása sem maradt meg, a számozást folyamatossá tettük. A jegyzetek szövegén nem változtattunk, a bennük szereplő rövidítések feloldását a nagyközönség számára nem tartottuk szükségesnek. A CD felépítése: A lemez indításakor egy 18. századi városábrázolás jelenik megfőlapként, ezen erős színnel néhány objektum ki van emelve. Ha a nyíllal rámutatunk ezekre, egy felirat közli, hogy ott mit találunk. Az eredeti szöveget három nagyobb tematikába soroltuk, így a három jelentős színezett épület - mint ikon - a főlapon a mindennapi élet, az egyháztörténet és a történelem témakö­röket jelzi. Egy kis önálló rész tartalmazza az eredeti kötet bevezetőjét és a helyrajz című fejeze­tet is. Innen, a főlapról olvashatjuk el a lemez részletes használatát tartalmazó segítség téma­kört, itt látjuk a kilépésre lehetőséget adó jelzést, valamint innen érhetjük el a fejlesztés eredmé­nyeként létrejött mutatót és képtárat is. Ha az egyik témakörhöz kapcsolódunk, egy alapképre dolgozott szöveges képernyő, színezett jelképek és kisebb képek sora tűnik elő. A szöveges képernyők között nyilak segítségével is közle­kedhetünk, vagy megjelöljük a keresett képernyő számát. A képekre mutatva előtűnnek azok 252

Next

/
Thumbnails
Contents