Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Műtárgyvédelem - Holport Ágnes: Egy kora vaskori halomsír feltárása és építésének rekonstrukciós kísérlete Százhalombattán

Holport Agnes Egy kora vaskori halomsír feltárása és építésének rekonstrukciós kísérlete Százhalombattán A város nevét adó halomsíros temető régóta ismert a szakirodalomból. Részletes kutatástörténete olvasható Magyarország Régészeti Topográfiájának 7. kötetében.i Az 1980-ban megindult újabb kutatások eredményeiről jelensorok szerzőjének jelent meg több tanulmánya.2 A feltárt halomsírokból előkerült építészeti maradványok értékelése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az Érd-százhalombattai temetőben kétféle halomsír típust lehet megkülönböztetni. A szigorúan égetéses temetkezések minden esetben az őskori járószintre történtek: szórthamvasan vagy urnában, kóborítással, halom alatt/74.75.103.109- sírok/, illetve szórthamvasan vagy urnában, sírépítményben, kóborítással halom alatt /114.115.117.118. sírok/. A két halomsír típus közötti időbeli vagy társadalmi rangbéli különbséget még nem lehet megállapítani, bár feltételezhető, hogy a sírépítményes sírok a gazdagabbak. Ezekben a sírokban a fa építményt mindenütt nagykiterjedésű kőborítás fedte. Az építmény alját az őskori járószintre rakott lapos kövek, tapasztott agyagpadló, a fa építmény nélküli sírokét pedig a döngölt járószint elkerített része képezte. Egy esetben osztott sírkamrára következtettünk, melynek középső részéhez a keleti oldalon folyosó csatlakozott. A temetkezések mellékletei a Hallstatt С periódusra, pontosabban az i.e. 7. század második felére jellemző kerámia és fémleletek voltak. A kerámiák forma- és mintavilágában erőteljes urnasíros örökség figyelhető meg. A sírok fémekben való viszonylagos szegénysége magyarázható az égetéses temetési rítussal és a halmok gyakori rablásával is. 199O-I996 között tártuk fel a 115. számú temetkezést, mely a temető legdélibb sírja és a "nagy halmok" közé tartozik.3 Az ásatás kezdetén a környezetéből mintegy három és fél méterre kiemelkedő magaslatot NY-K-i irányban folyamatosan szántották, így legmagasabb a nyugati széle volt. Meglehetősen nehéz feladatot jelentett a tájékozódás: a halom eredeti középpontjának, valamint a feltételezett sírkamra helyének és aljának, az őskori járószintnek behatárolása. Az első kutatóárkot a meredeken leszakadó nyugati halomszéltől nyitottuk, megközelítően keleti irányba. A megfigyelések alapján 11 méter után szélesítettük szelvénnyé, melyben előkerült a hatalmas kiterjedésű kőborítás északi fele. Első évben sikerült megtalálni az őskori járószintet is. A következő ásatási szezon az északi halomfél köveinek bontásával, tisztításával, értelmezésével telt. A kőpakolás élesen dél felé törő íve kissé megzavart, felvetődött egy kőből épített sírkamra lehetősége is. A következő évben azonban a folyosó feltárása és az északi kamrafal nyomainak előtűnése, a kamrapadló észak-keleti sarkának kibontása jól értelmezhetővé tette a helyzetet. 1994-ben egy nagykiterjedésű déli rábontással hozzáférhetővé tettük az egész kamrát, melyet felülről lefelé haladva a tetőszintig közelítettünk meg. A kamrafalak külső felét a járószintig bontottuk a kőpakolás részleges felszedésével oly módon, hogy a földet csak arasznyi darabokon tisztítottuk le a fáról. Minden kődarab elmozdítását hosszas vívódás előzte meg. Ekkor már negyedik éve dolgoztunk. Volt egy jól körvonalazódott folyosós sírkamránk, az eredeti hamvakat a folyo367