Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Történettudomány, helytörténet - Zomborka Márta: Egy kiállítás tervei

Utóirat A szövegfogalmazása és a kötet megjelenése közötti időben a kiállítás Memento Mori cím­mel megnyílt Vác belvárosában, jelenleg is nagy az érdeklődés iránta. A levegő magas páratartalma kezdetben sok gondot okozott, eredménytelen szárítási próbálkozásainkat követően a párát megkötő légszárító berendezés alkalmazása jelentett megoldást. Az AS Hungária Kft bocsátotta rendelkezésünkre - gyorsan, rugalmasan és min­den támogatást megadva - a gépet, így tudtuk megfékezni a penészgombák támadását. A kiállításhoz anyagi okokból nem készülhetett el a tervezett templom-makett, nagyon hiányzik, igyekszünk pótolni. A látnivalókról rövid képes ismertető, és ehhez három nyelven csatolható szöveg készült. A helyszínen magyarul és angolul olvashatók a közölt információk és a tárgyfeliratok. A vitrinekbe a légmentes zárhatóság és az állandó klímaszint igénye miatt belső lámpák nem kerülhettek, a külső világítás fényei viszont zavaróan csillogtak az üvegen. Ezt a lámpák elé helyezett homokfúvott előlapok alkalmazásával csökkentettük. A megnyitás pillanatában már érzékeltünk néhány kisebb-nagyobb gondot, amit általában az eredeti tervektől a kivitelezés, kiállítás rendezés folyamatában való eltérés oko­zott. Újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, ma már több mindent másként csinál­nánk, újra tanultunk valamit. 250

Next

/
Thumbnails
Contents