Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Néprajz - Korkes Zsuzsa: Non-verbális kommunikáció a párválasztás és a lakodalom szokásrendszerében
mással beszélgethessenek, a szoba félre esó sarkába elvonulhassanak és halkan egymást szórakoztathassák. Vasárnap reggel néha-néha magukra is hagyták őket, hogy jobban összemelegedjenek. Ilyenkor a lányok különböző módon adták tudtul lánypajtásaiknak, hogy udvarló van a háznál és látogatásukkal ne zavarjanak. Volt példa arra, hogy leengedték a kútgémet, vagy az ablakban lévő virágok rendjét felbolygatták. 1 7 A szülők azonban még századunk közepén is beleszóltak a fiatalok között szövődő kapcsolatba, tervezett házasságukba. Leggyakrabban jelképes módon adták a legény tudtára, hogy nem látják szívesen. "A nép u.i. nem szereti az egyenes kérést, mert erre szóbeli válasz jön, ez pedig - ha visszautasító - egyúttal sértő is, míg a jelképes visszautasítás nem nyílt szóval történik, tehát nem muszáj tudomásul venni."18 A nyugat-bácskai Gomboson "A párválasztás már akkor megkezdődött, amikor a szülők viselkedése alapján a legény megállapíthatta, hogy a lány szülei szívesen veszik-e a házhoz járást. Ismert elutasító magatartásnak számított, ha a lányos ház gazdaembere a legény ott-tartózkodása alatt mindig kint talált magának dolgot, vagy pedig nem beszélgetett a legénnyel." *9 Hasonló szokás élt az erdélyi Szentdomokoson is, ahol, ha nem tetszett a vagyon miatt egyik vagy másik legény, "a szülők untatással, lebeszéléssel beleavatkoztak a fiatalok dolgába. Miután tisztázódott a vagyoni helyzet kilátása, a szülők engedélyezték az udvarlást. A legény ettől kezdve bejárhatott a házba." 2 o Csólyospáloson szombaton vagy vasárnap mehetett a legény udvarolni. Kb. két óra hosszát maradhatott ott. Mikor menni készült, akkor mindenkivel elkezelt, kezet fogott, csak azzal a lánnyal nem, akinek udvarolni akart és azt szerette volna, ha a lány kikíséri a kapuig, ahol még egy rövid ideig kettesben beszélgethettek. Ha a lány nem kísérte ki, a legény már tudta, hogy ott nem látják szívesen. Ha a szülőknek nem tetszett a legény, azt úgy fogadták, hogy abból már értett a legény, ha mégsem, akkor azt mondták neki, hogy még nem akarják férjhez adni a lányt. A fiú könnyebb helyzetben volt, mert ha neki nem tetszett a lány, akkor a következő vasárnap nem mentei. 21 Szeged környéki öregek még emlékeznek rá, ha a legény valamikor lánynézőbe ment, a botját szándékosan ott felejtette. Ha tetszett, akkor utána szaladtak vele. A múlt században a tanyán előfordult, hogy a messziről jött kérőnek jelképes módon mindjárt tudtára adták, hogy mihez tartsa magát. Neki is, a lánynak is bort öntöttek. Ha mindketten ittak belőle, akkor kölcsönösen tetszettek egymásnak. Ha egyik sem akart inni, vagy csak az egyik nyúlt a pohárhoz, akkor a legény máskor már nem jött el. Ha a lánykérés sikerült, akkor a sövényházi kérők dalolva szokták a házat elhagyni. Most már a lány nap alatt van, azaz remélheti a közeli férjhez menést. 22 Az Alföldön, a szegedi földön az volt a szokás, mikor elment a gügyú a legénnyel lánykérőbe, vittek magukkal egy csatos üveg bort és "ha a lány megajánlja, hogy hozzámegy a legényhez, akkor behozzák a bort". A lány mindenkinek töltött egy pohárral. A vendégek addig nem mentek el, míg a bor el nem fogyott. Az üveget üresen vitték vissza, mert ha töltöttek volna bele, az azt jelentette volna, hogy semmi nem lesz a házasságból. 2 3 Szabadszálláson a legény a keresztapját kérte meg, hogy menjen el megkérni a lány kezét. A lány szülei egy hét halasztást kértek a válaszadásra. Mikor a násznagy visszament, akkor a lányt a látszat kedvéért megkérdezték, hogy hozzámegy a legényhez vagy sem. Amennyiben igent mondott, akkor kezet kellett fognia násznaggyal, akit ezután megkínáltak egy pohár borral. A lánykérésnél a lánynak nem kellett jelen lennie, de a válaszadáskor igen. Ha nem volt jelen, akkor a násznagy már előre tudta, hogy nemleges választ kap. Abban az esetben, ha a lány szülei jól 150
