Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Néprajz - Viszóczky Ilona: A turai „asszonyvásár”

egész turai vásár vonzásával: az oda érkező eladók és vásárlók alkalomszerűen felkeresik a vásártér szélén elhelyezkedő viselet- és textilárusokat. A másik kör direkt eladó vagy vásárló, magára az asszonypiacra érkezik. Az utóbbi kör az elmúlt két évtizedben szembetűnően kitágult: a Galga mente és az érintkező falvak lakóin kívül egyre nagyobb távolságból érkeznek eladók és vásárlók. A hagyományos viseletet eladók között Pest megye távolabbi falvaiból, Nógrádból érkezőket figyelhetünk meg, sőt Székről is felbukkannak árusok. A vásárlók tágabb földrajzi körből érkeznek. Egyrészük a környező falvak idősebb korosztályához tartozik, akik még maguk is viseletben járnak és saját ruhatárukat egészíti ki - életkoruknak megfelelően - sötétebb darabokkal. Rendszeresen megjelennek a tájegységen sikeresen működő tánccsoportok tagjai, akik fellépő ruháikat szerzik be itt. A gödöllői és a fővárosi tánceggyütteseknek szintén fontos beszerzési lehetőséget jelent a turai vásár. Az előzőek is jelzik, hogy változik az asszonyvásár funkciója és annak műveltségi hatása is. A hagyományos viselet használatának időszakában a viseleti darabokkal való kereskedés és az ahhoz kapcsolódó vándorlás az elterjedés folyamatát is jelezte. A hagyományőrző falvakban, - a saját ízlésüknek megfelelő és öltözetükbe illeszthető darabokat vásárolták meg -, a beszerzett darabok organikusan beilleszkedtek új környezetükbe, viselőik azonosultak az azok által hordozott tradícióval. A hagyományőrző csoportok és a táncosok számára mindezek jobbára kellékek, a szerepjátszás, a színpadi megjelenítés eszközei. A hagyományokkal való azonosulás itt egészen más módon érhető tetten, mint a viseletben járók esetében. A turai asszonyvásárt tehát úgy is értelmezhetjük, mint egy sajátos akulturációs folyamatot. A hagyományos viselet - ami azonban távolról sem jelent változatlant -, kisebb zárványokba szorul vissza, ezek az egységek pedig magukhoz vonzzák mindazokat a funkciókat, ami a viseleti tradícióval kapcsolatos. Túra és a Galgavölgy falvai esetében ezt a sajátos szerepet nem csupán a városokban és a fővárosi piacokon felbukkanó népviseletes asszonyok erősítették, hanem például a hagyományőrzés és az alkotó népművészet olyan karakteres egyéniségei is mint Vankóné Dudás Juli, Martonné Homok Erzsébet, Tóth G. Mihályné és mások, akik híressé tették az itteni viseletet és textilkultúrát. A turai asszonyvásár tehát tipikusan olyan jelenség, amit a hagyományos népi kultúra felbomlása illetve reliktumszerú továbbélése teremtett meg. Nem csupán az árucsere jelentőségére, hanem a hagyományos műveltség - hozzá kapcsolódó - átadásának-átvételének problematikájára is rámutat Balogh István, amikor megfogalmazza, hogy "A piac, a vásár nemcsak az adás-vevés alkalma volt, hanem nagy esemény, a messze tájról való emberekkel történő érintkezés lehetősége."

11 Mindez egészen sajátosan jelenik meg a korábban alapvetően lokális identitást kifejező viselet és tartozékai esetében. A kultúra kutatója számára az asszonyvásár látványában és működésében is tanulságos.

12 Az: árusok többsége maga is népviseletet hord, ami legalább annyira szolgál a hagyományőrzés mellett való elkötelezettségének kifejezésére, mint kulturális hovatartozásának bemutatására. Az eladók és a vásárlók szinte együtt komponálják meg - egészében és kiegészítőivel - a leginkább autentikusnak vélt viseletet, amiben ugyancsak nem a lokális identitás fejeződik ki elsődlegesen, hanem a tradicionális népi kultúra örökségének vállalása. A színekben, alapanyagokban éppen úgy, mint a kész viseleti darabokban folyamatos adásvétel zajlik, aminek eredményeként nem csupán a Galga mente falvainak viseletben' differenciáltsága oldódik magyarok, szlovákok és németek között, hanem csökken a különbség távolabbi tájak ruházkodásának hagyományaival is. Az árucsere e sajátos 132