Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Néprajz - Lindnerné Jáki Réka: Húsvéti népszokás Szigetbecsén

szín volt a templom utcája), s kb. 40-50 cm-es távolságokra (hogy a futók lába közéjük férjen) lerakják egyenesen, sorban, kb. 200 m hosszúságban. Kivonul a zenekar, ami hajdanában a 14 tagú becsei zenekar volt, aztán taksonyi, soroksári vagy dunaharaszti zenészek játszottak, most ismét van egy 4 tagú becseiekből álló zenecsapat, akik esküvőkre, alkalmakra is eljárnak. Olyan zenét fúj a rezesbanda, amire jól lehet járni, induló-jellegűeket, taktusba, hogy szabályosan tudják ugrálni a tojásokat. A zenekarral együtt jelenik meg a rendezőség és a két futólegény, akik hozzák magukkal a nemzeti zászlónkat. A felvonulás után elhangzik a magyar Himnusz. A két "futó" öltözete szinte semmit sem változott: bő fehér (gyolcs) ing, gatya, fekete kalap, rajta piros, zöld papírszalagok, s ugyanilyenek átkötve a vállukon. Csuklójukat, bokájukat szintén átkötik ilyen pántlikákkal, hogy rögzítsék a nadrágszárat, ne lebegjen, elősegítve a sikeres ugrálást, s a kalapot is díszítik. Korábban ezek rózsaszínűek voltak, ma már a nemzeti színeinket részesítik előnyben. Régebben piros vagy barna mellényt is felvettek, ma fehér pólót az ing alá, de megmaradt a vastag kasmírkendő, amit a derekukra kötöttek. A csizmát felváltotta a sportcipő, de előfordult már jó idő esetén az is, hogy zokniban táncoltak a fiúk, így még ügyesebben is tudnak lépkedni a tojások között. Elmaradhatatlan a fehér kesztyű, hidegben pedig a száj elé tartott fehér zsebkendő is, persze, csak amíg a futás, tánc tart, hiszen a verseny során már igénybe kell venni mind a két kezet. Az emberek sorfalat állnak végig az utca két szélén, s a pattogós sváb muzsika, polka vagy "hoppszaszáré" által keltett hangulatban kezdődhet a ceremónia. Adatközlőim tanúsága szerint még a 60-as évek elején is megvolt a játék versenyjellege. A két legény, hogy megmutassa magát az egybegyűlteknek, felállt az asztalra, amit ekkor még a tojássor közepére - újabban csak az egyik végére helyeztek, s ott szembefordulva egymással, kezet fogtak. Ezután kezdődik a próbafutás: az egyik az asztaltól lefelé, a másik fölfelé futott a sor végéig, s az győzött, aki előbb visszaért. Ez csak erőpróbaként, illetve egyfajta bemelegítésként szolgálhatott. Itt jut eszünkbe Róheim Géza elmélete, miszerint a húsvéti ünnep ősi magja a férfivá avatás szertartása. Hiszen az egyház is szívesen kapcsol össze a Húsvéttal olyan szertartásokat, amelyek végső soron szintén a férfivá avatás rítusainak civilizált származékai (keresztelés, bérmálás).

6 így a tojásfutás itt Szigetbecsén számomra leplezetlenül mutatja a húsvéti szokások kapcsolatát a "legénység" intézményével, az erőfitogtatással, a versengéssel, virtuskodással, az újjászülető természettel, a tavasz vidámságával, a fiatalság örömével, a megújulással, átalakulással. A futás után következett a tényleges tojásgyűjtés versenye, amikor szintén ellenkező irányba indultak el a legények, de most már ügyesen, zenére "futva", közben fel-felkapkodva a földről a tojásokat. A cél az volt, ki szedi fel hamarabb az összesét. Ez meglehetősen hosszú időt vett igénybe, hiszen öt-hat tojásnál többet nem tudtak kézben tartani, így többször szaladtak vissza az asztalhoz, hogy a tojásokat a kosarakba belerakják. A közönség persze közbekiabálhatott, drukkolhatott, "cifrákat" is mondtak, sőt sikongatott, nevetgélt is, hiszen a fiúk (valószínűleg könnyítés végett, de hangulatkeltés céljából is) időnként egy-egy tojást dobtak a nép közé, vagy a kertekbe, házfalakra, s bizony a nyers tojás nem kímélte az ünneplőruhákat sem! Nyilvánvaló ennek a gesztusnak a termékenységvarázslással bíró jellege. A tojás régi egyetemes játékszer és mágikus tárgy. A magyar népi hiedelemvilágban és népszokásban fontos szerepet tölt be. Európa szerte, sőt világszerte a termékenység és az újjászületés jelképe, a húsvéti to120