Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Régészeti szekció - Kulcsár Gabriella (MTA Régészeti Intézete): Előzetes jelentés Kakucs–Balla domb középső bronzkori tell-településének leletmentő ásatásáról 1992–1993. Adatok Dél-Pest megye bronzkori településtörténetéhez

jező korai Vatya kultúra.

10 A Vatya kultúra kialakulási területét mind a mai napig a Duna jobb parti késő nagyrévi és kora vatyai települések és a hozzájuk kapcsolódó temetők elemzése alapján határozzák meg. Azonban a még kialakulóban lévő kultúra nagyon korai (átmeneti korai Vatya) kiáramló csoportjait sejthetjük a következő, Duna bal parti leletekben. Akisapostagi kultúra (valószínűleg már a korai Vatya jellemzőkkel együtt megjelenő) sírjait tárták fel Kakucstól északra, alsónémedi kenderföldek késő rézkori temetőjének szélén." Ez az adat jelenthetné a dunántúli csoportok átkelésének egyik útját, míg délebbre a Dunaújváros területén fekvő bronzkori településkomplexummal szemben a Duna túlpartján Szalkszentmárton kora bronzkori telepe (Táborszállás)

12 és kiterjedt urnatemetőjének (Cifrahíd)

13 korai sírjai utalnak egy másik átjáró létére is. E két feltételezett határpont között, a mintegy 100 éve megkezdődött kutatás

14 eredményeként lassan kibontakozik előttünk egy, a parti teraszokat, az ősDuna-meder szigeteit és a Duna-Tisza közi homokhátság előteraszait már korán megszálló, a Vatya kultúra klasszikus egységén belül jól meghatározható, a kultúra belső folyamataihoz szorosan illeszkedő, eredeti magterületéről fokozatosan kelet felé húzódó Duna bal parti települési rendszer összképe. A Vatya kultúra nagy sírszámú temetői hiteles tükörképei a kultúra több száz éves életét kísérő belső változásoknak (Vatya I—

III. és Vatya-Koszider periódus).

15 Fontos megjegyeznünk, hogy bár Kakucs vidékén szinte minden község határából ismert a kultúra hagyatéka, de hiteles, és főként teljes temető, és az ezekhez szorosan kötődő telepek kutatásának hiányában csak szórványos és bizonytalan adatok halmazát vizsgálhatjuk.

16 1905-06-ban Vatyai E. Újhartyán (ma Újlengyel) határában fekvő birtokán az ún. Körösi út nyugati oldalán húzódó kaszálóból kiemelkedő tojásdad dombjának délkeleti végén szántás közben az eke több urnasírt fordított ki. A helyszínre érkező Kada Elek, Kecskemét város polgármestere saját költségén 364 urnasírt tárt fel, míg a domb észak-nyugati csúcsán egy réteges települést figyelt meg. 1909-ben az Archeológiai Értesítő hasábjain röviden beszámolt az impozáns leletekről és megfigyeléseiről. I7

1927-ben Gordon Childe a Duna-vidék őskoráról írt összefoglalásában

18 e pusztáról nevezte a középső bronzkori Vatya kultúrát, melynek alaposabb körvonalait 1938-ban Patay Pál és 1958-ban Bóna István rajzolta meg.

19 A kutatás balszerencséjére a kecs-keméti Városi Múzeum raktárában az 1920-as évek földrengése és a II. világháború harci eseményei következtében a századelő fontos ásatásainak anyaga megsemmisült, illetve a korszerű adat-nyilvántartási rendszer hiányában összekeveredett. Ekkor pusztult el az 1906-ban Inárcson, ugyancsak Kada Elek által feltárt urnatemető anyaga is. Azonban Inárcs esetében az ásató nem hozta nyilvánosságra a kutatás pontos eredményeit. 1993-ban a Bács-Kiskun Megyei Levéltár anyagát áttanulmányozva a Városi Könyvtár és Múzeum 1906. évi gyarapodásairól és kiadásairól tett jelentésében

20 néhány alapvető tényre bukkantunk. 1958-ig

21 és 1976-ig

22 a temető pontos helyéről hiteles ásatási feljegyzések hiányában nem volt tudomásunk. 345