Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Kiss Joakim Margit: Ábrázolás, technika és misztérium összefüggései néhány Szentendrén készült műben

hanem a megragadható fölötti-re, a láthatón túlira, az egyszerinek örökérvényűvé tételére. Keresés tehát: vágy az idea után, mely kitetszik Heintz impresszionisztikus könynyedsége mögül csakúgy, mint Rozgonyi szándékos „sivárságából: a látványnál fontosabb belső élményeinek kivetítéséből. Kántor 1934-es képében már az az alkotó, aki a látvány „fölött" leginkább megtalálni véli a tisztaságot, a rendezettséget, az eszményit. Különbözik tehát két festményének alapállása: míg 1932-es Tájképe az „Itt van! Megtaláltam! "élményének felkiáltása, 1934-es Háztetők-je a művész vágyakozásának, ideakeresésének bizonyítéka: a látvány „szabályossá" tétele, átlényegítése. Rabinovszky Máriusz mondja Egry festészetére, hogy „mély misztikum",

30 Ártinger Imre írja Egryről, hogy a látvánnyal való teljes együttélés, a teljesség érdekli, mely pedig nem tűri a tárgyiasságot,

31 ugyancsak ő emlegeti Egry spirituális-, etikus értékeit, lélekkel való felfoghatóságát,

32 Genthon István Szőnyiről mondja, hogy „átlényegíti a látottakat",

33 Egry átszellemülését emlegeti, s Bernáthról szólva a tárgyak mély és titkos értelméről, stílusának transzcendentalizmusáról szól.

34 Kállai Ernő is „festői látomás"-ról szól, és „eszmei szférákról". Amikor Bernáth Aurél munkáiról ír.

35 Az 1930 körűire általánossá váló kifejezések maguk is mutatják az érvényesség új megfogalmazásának szükségességét és általános igényét. A valóság hangsúlyozottan szellemi, pszichikai valósággá erősödik, s nincs benne eleve abban a látványban, amely a szentendreiek számára a húszas évek végén még követési iránynak mutatkozott: a természet harsány, „neós" „megtaláltam!" élményében. Ezért nevezhető misztériumnak a harmincas évek elején a festői mondanivaló. Szükségszerű és természetes tehát, hogy 1930 körül „közüggyé" válik a művészeten belül az érvényesség mibenléte. A magyar művészet legjobbjai: Csók István, RipplRónai, Vaszary, Kmetty, Perlrott Csaba, Szőnyi, Egry, Medgyessy, Pátzay már jóval korábban: 1926-ban is közzétették gondolataikat az új művészeti irányvonalról, s a kérdés aktualitása - mint a Nyugat folyóirat által rendezett vita igazolja - 1932-ban változatlanul érvényben volt.

36 Az „izmusok" érvény vesztése nem annyira a művészek nyilatkozataiban, mint egyéni útkeresésükben nyilvánul meg: Szőnyi, Egry, Bernáth művészetének korabeli sikereiben. Ebben a művészeti közegben kell értelmeznünk az Ars Hungarica - a korszak legjelentősebb művészeti könyvsorozata

37 - szerzőinek, művészetíróinak elméleti tevékenységét is, mely rendet kíván teremteni a káoszban: „Hat-hét év előtt még szinte lehetetlen lett volna biztonsággal tájékozódni ama heves megnyilvánulások között, amelyek a magyar képzőművészetet ellepték. ...Esztétikusok és művészettörténészek azon része, amelyet az élő művészet is érdekelt, egyaránt csak az összevisszaságot látták és nem adatott meg nekik megpillantani a sok patakocska között azt a szélesebb medrű és erósebb sodrású folyamot, amelybe az előbbieknek torkollniuk kellett... Úgy látszik, hogy az a nyilvánvaló érték-kialakulás, amely Berény Szőnyiék nemzedékét mostanában az élre emelte, nagyobb érdeklődést vált ki 183