Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Schenk Lea: Funkció- és struktúraváltozás az iparművészetben

valamilyen módon már eleve a harmadik dimenzióban gondolkozik. Az egyre szaporodó új műfajok közül pedig a combine painting, az assamblage, az akkumuláció és az enviroment szintén tovább folytatja a tér és tömeg plasztikai analízisét is, nem is beszélve a negyedik dimenzióra is „igényt tartó" akcióművészeti formákról, a happening, a fluxus s a performance műfajairól, melyek a négydimenziós eseményvilágra apellálnak már. A táblakép plasztikai forradalmától, a tárgyak antimuveszeti, de háromdimenziós világszemléletű kérdésfelvetéseitől a négydimenziós eseményvilág tételezéséig visz az út, azaz olyan művészeti kifejezésmódok is keletkeznek, amik a tárgyiasult műalkotásként való továbblétezésre sem tartanak igényt. A műfajhatárok elasztikusságlehetőségének kérdéskörére a hatvanas évek elejétől válik egyre fogékonyabbá Európa és Amerika textilművészete, és innen gyűrűzik tovább áttételes hatása a hatvanas évek végétől hazai textilművészetünkbe. A textilművészek így, ha félévszázados késéssel is, de rezonálnak a problémára és a szövött kárpit síkminőségét megkérdőjelezve indítják meg a harmadik dimenziót is birtokolni vágyó plasztikai kutatásaikat. A textilművészet azonban nemcsak a harmadik dimenziót ostromló problémafelvetést viszi tovább, hanem az izmusok nemzedékének analitikus szemléletét is. Ugyanis csak a formaelemek analitikus vizsgálatával juthat például olyan gondolatra egy textilművész, hogy a szövött kárpitnak évszázados hagyomány által szentesített „láncvetülék" struktúrájából kiszabadítsa a szálat, a fonalat s önálló formaalkotó elemmé téve, a háromdimenziós textil konstrukció egyik sajátos típusának kifejlődését tegye lehetővé. A szövött kárpit, aminek uralmát megkérdőjelezték, olyan homogén textilsík, ahol az egymással merőleges rendszerben összeszövődő lánc- és vetülékfonalak struktúrájában a láncfonal gyakorlatilag láthatatlan „tartófonálként" rejtőzik, mivel a formákat realizáló színes vetülékfonalak pálhuzamos sorai teljesen elfedik. A szövött kárpit uralmának azonban csak úgy lehetett véget vetni, ha a textilművészek munkájában a kartontervezés helyett az anyag sajátkezű formálása kerül előtérbe. A kartontervezőkbol anyagkonstruáló művészekké válás volt az a belső motorikus tényező, ami a harmadik dimenzió meghódítására ösztönzött. Az anyagkísérleteket folytató textilművész számára ugyanakkor a szövött kárpit tulajdonképpen „maga jelölte ki" az ellene való lázadás lehetséges irányait, azaz megmutatta a meghaladásához szükséges feladatokat is: hiszen a „festészet szolgálóleánya" szerepkörből kellett kinőnie, és ennek lehetséges útja egyrészt a szigorú struktúrából kiszabadított szállal, fonallal való plasztikai konstruálás, másrészt a textilsíkkal való olyan komponálás volt, amelynél a síkot nem mimetikus ábrázoló mezőnek fogják fel, hanem funkciótlan plasztikai alapelemként tételezik. Az iparművészetből autonóm műfajjá válni akaró textilművészet számára saját belső, öntörvényű fejlődése is olyan utakat sugallt, mint amilyeneket a tizes évek festészete korábban végigjárt már. A textilművészet belső fejlődéséből kibontakozó kérdésfelvetéseket a képzőművészetben lezajlott korábbi analitikus folyamatok háttérsugárzása erősítette fel. így született meg a belső igények és a külső hatások interferenciájából a plasztikai problémák felé orientálódó autonóm textilművészet. 163