Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Schenk Lea: Funkció- és struktúraváltozás az iparművészetben

számára. Az új művészeti ágként jelentkező designnal szemben viszont kölcsönösen zárt struktúrahalmazokként mutatkoznak. A design azonban mégsem tekinthető teljesen elszigetelt ágazatnak, mivel ha az építészet viszonylatában vizsgálódunk, annak problematikájához bizonyos szálakon kapcsolódni képes - különösen az „előretervezés prekoncepciójának vonatkozásában". A vizuális művészeti ágazatok történetileg változó struktúrájában jelenleg az iparművészet mutatkozik a legelasztikusabb ágazatnak, ugyanis kétféle vonatkoztatási rendszerben is prosperálni képes, azaz funkcionális és autonóm vonatkoztatási közegben is meg tudja valósítani önmagát. Az autonóm vonatkoztatási közegbe illeszkedés keresése, azaz a funkcionális és dekoratív értékeken túli értékkomponensek asszimilálása történetileg rövid idő alatt játszódott le a hazai iparművészetünkben. Az iparművészet áttörési kísérleteinek kezdete a képzőművészet irányába a hatvanas évek végétől indult meg nálunk a kerámiánál, a hetvenes években a textilművészet folytatta ezt a tendenciát, majd a nyolcvanas években az üvegművészet teljesítette be azt a folyamatot, aminek következtében zárt műfajhatárokban már nem lehet tovább gondolkozni. Ahogyan a képzőművészetnél a festészet a tízes évektől kezdődően a kollázsokkal kilépett a táblakép kétdimenziós síkjából, majd a színes reliefekben való plasztikai megvalósulást igényelte, a kerámia, a textil-, majd az üvegművészet funkcióváltása is a „harmadik dimenzió jegyében" zajlott le. Még a par excelence „kétdimenziós textil" műfaji megújulását is a tértextilek felé fordulás eredményezte s egy évtizedes plasztikai kalandozás után tért csak vissza a textilművészek többsége a tradicionális kétdimenziós textilsíkhoz, de az autonóm, önelvűséget és az izmusok nemzedékének analitikus szemléletét birtokolva már. Ennek a tipikusan „két dimenziós műfajnak" a plasztikai kalandozása gyökeresebb szemléleti változást igényelt művelőitől, mint a kerámia- és üvegművészektől, akik eleve három dimenziós tárgyi \ ilágukban gondolkozva könnyebben tudtak átlépni saját műfajukból az autonóm plasztikai univerzumba. Az iparművészeti műfajok közül a további elemzéshez a textilművészetet fogjuk kiemelni szinte „abszurd plasztikai vállalkozásáért" paradigmatikus modellként, hogy nagy vonalakban végigkövessük - a plasztikai tendenciákra alapozva elsősorban - az autonóm képzőművészet felé nyitásának „sokszálú problémakörét." A háromdimenziós textil Ha történetiségében is vizsgálni akarjuk a textilművészet harmadik dimenzió felé való nyitásának kérdéskörét, akkor az 1910-es évek festészetében bekövetkezett fordulathoz kell. visszanyúlnunk történeti példaként. A textilművészet és a plasztika közötti zárt műfajhatárok oldódásának autentikus modellját lelhetjük fel a képzőművészeti két- és háromdimenziós műfajok határainak elasztikussá válásában. 161