Asztalos István szerk.: Múzeumok Pest megyében(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 3., Szentendre, 1996)

SZENTENDRE SZENTENDRE A Dunakanyar gyöngyszemének nevezett kisváros Budapesttől északra haladva, 21 kilométerre, a Kis-Dunának hívott szentendrei Duna-ág jobb partján húzódó dombokra s a környező hegyekre felfutva terül el. Területe: 43,83 km

2

. Tengerszint feletti magassága 102 m, állandó lakossága 19 805 (1990). A tél elmúltával, a nyaralók megérkeztével lakosainak száma a hétvégeken megkétszereződik. A turisták száma évente gyakran meghaladja az 1 milliót. A városnak hangulatos keretet ad egyik oldalon közvetlenül a városközpont alatt hömpölygő folyam (szemben a Szentendrei-sziget látható), másfelől a várost szinte fél karéjban körülvevő Visegrádi-, valamint a Pilisi hegység részei. Az idelátogató turistáknak a város nevezetességei, és a múzeumok megtekintése után kiváló kirándulási lehetőségek is adódnak. Szentendre és közvetlen környéke az ember megjelenése óta állandóan lakott terület volt. Ezt a régészek által feltárt tekintélyes nagyságú településmaradványok, temetkezési helyek, épületmaradványok stb. bizonyítják. Pl. az őskori Pannónia telep, a híres badeni kultúrába tartozó temetkezési hely leletei, a réz-bronz és vaskor régészeti emlékei, melyeket a múzeum őriz. Fontos szerepe volt a városnak a rómaiak idején, amikor jelentős katonai tábor működött itt a római erődrendszer részeként. A tábor még föltárásra vár, azonban a kor fontos kőemlékei a helyszínen szabadtéri kiállításon már láthatók. A népvándorlás kora népeinek, a hunoknak, longobárdoknak, s különösen a nagy népességű avaroknak sok értékes emlékanyagát tárták fel a régészek, de megtalálták a honfoglalók emlékeit is. Szentendre a középkor folyamán jelentős település volt. Első írásos alakját egy 1146-ból származó oklevélből Sanctus Andreas formában ismerjük ekkor már püspöki udvarházzal rendelkezett -, ezért 1996-ban ünnepli a város 850 éves évfordulóját. A tatárjárás idején 1 241-ben Szentendrét is felégették, s bár a következő háromszáz évben a város ismét jelentőségre tett szert, a törökdúlás újra megsemmisítette. Ezt mutatja, hogy 1590 körül mindössze hat porta adózott. A törökök kiűzése után azonban számos magyar család visszaköltözött lakhelyére. 1690-ben a Balkán félszigeten, a "délvidéken" dúló háború miatt a török bosszúja elől nagyszámú szerb és dalmát család menekült Magyarországra. Közülük 800-at átmenetileg Szentendre fogadott be. Nem maradt itt mindenki, mert míg az 1696-os összeírás 986 családfőt sorolt fel, 1699-ben már csak 329 családfő szerepelt. Közöttük igen gazdag szerb kereskedőcsaládok, valamint főleg földműveléssel, szőlőtermesztéssel foglalkozó dalmá-5-