G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)
Erdélyi István: Szelei emlékek
18 ERDÉLYI ISTVÁN: SZELEI EMLÉKEK gukat, de ez nem kölcsönzött semmi merevséget. Nem is azt akarták ezzel demonstrálni, hogy odabent mintegy megállt az idő, inkább határozottságukat, elkötelezettségüket jelezte. Hittek abban, hogy gyűjteményüket sikerül egyben megőrizni, az utókorra hagyományozni és nem foglalkoztak semmiféle olcsó politizálgatással, inkább összeszorított fogakkal és egyenes fővel reménykedtek a megértésben. Távol Budapesttől - igaz, ez a térképen kicsinek vélt távolság sokkal nagyobb volt még akkoriban, mint ma -, a megye szélén, annak múzeumi szervei sem avatkoztak be durván a kúria „belügyeibe" - hosszú éveken át sikerült így mintegy lebegniök. Természetesen sokszor kerültek szóba történelmi-régészeti kérdések és problémák is. Tudtak arról, hogy Tápiógyörgyén került elő egy igen pompás 6. századi bizánci bronzmécses, a népvándorláskori kereszténység nálunk eléggé unikális emléke. A Blaskovichok gazdag ágának, a szomszédos Tápiószentmárton és környéke egykori földesurainak birtokáról származott a szkíta aranyszarvas. Mindkettő valamiféle ősi központok szomszédságát sejteti, sőt bizonyítja. Tudtak arról, hogy az említett részen faragott kövek kerültek már régebben napvilágra, ami ritka dolog a Dunától távol, az Alföld síkján, ahol nem terem kő, és ahová nehéz is azt odaszállítani. Attila szálláshelye, vagy inkább Onegesios fürdője nyomaira utalhatnak ezek? Alaposan megvitattuk egyszer ezzel kapcsolatban Csallány Dezső később Nyíregyházán publikált elképzelését Priskos útvonalára vonatkozólag, amit a híres Hódmezóvásárhely-Szikáncsai aranypénzkincs lelet előkerülése után írt. Jó lett volna a köveket a helyszínen megnézni, ám a megvizsgálásukra, vagy akár csak meglátogatásukra sem kerülhetett akkor sor a közeli katonai repülőtér miatt. Olvasva e sorokat, talán lesz valaki, aki majd felderíti a fivérek által oly nagy izgalommal feszegetett problémát, mert most már lehetne. Csakhát természetesen pénz kell hozzá, illetve tudományos elszántság... A hatvanas évek elején Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze - ma főigazgató helyettese - végzett leletmentést egy közeli 10. századi temetőben. A szűkebb és tágabb környék bővelkedik régészeti lelőhelyekben. Később Dinnyés István mint fiatal régész került - az időközben egymás után a sírba szállt - Blaskovichok örökébe, mint múzeumigazgató, aki sok értékes leletet mentett meg a pusztulástól. Remélhetőleg a Magyarország régészeti Topográfiája munkálatai is rövidesen elérik ezt az ember által már régtől fogva megült termékeny vidéket, melynek ősi emlékeit a kúria egykori gazdái kezdték elsőként szívügyüknek tekinteni, őrizni és kis kiállításban bemutatni. Kezdeményezésük biztos alapot ad a tudományos tájékozódáshoz, illetve ahhoz, hogy széles körben váljék ismertté - a régészeti topográfiai munkák nyomtatásban is megjelenő kötetében - a Tápió mente szépséges vidékének ősi múltja, annak régészeti gazdagsága, amit olyan szeretettel kell óvnunk rohamosan változó világunkban, mint annak idején a kúria egykori tulajdonosai tették, azért, hogy a leletek közkinccsé váljanak, ne pusztuljanak el önző magángyűjtők kezén mai privatizációs világunkban. Irodalom Erdélyi L: Szarmata leletek Tápiószeléről. Studia Comitatensia I. Szentendre 1972. 21-25. László Gy.: Egy kopt bronzlámpa Tápiógyörgyéról. Folia Archaeologica I—II. 1939. 110-115., Id. még Archäologische Funde in Ungarn (szerk. Thomas E.) Bp. 1956. 298. old., Kádár Z. leírásában. A lelet tulajdonképpen Nagy Megyerpusztán került elő, 1938-ban, amikor gőzeke hozta a felszínre. Azóta a lelőhelyet nem vizsgálták meg. Csallány D.: Adatok Attila székhelyének kérdéséhez. A Nyíregyházi Jósa A. Múzeum Evkönyve II. Bp., 1959 (1961.) 19-31. A szerző csak Alpár térségéig vezeti fel Priskos útvonalát. - A Tápióságban több, késő római éremlelet is előkerült.
