G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)

László Gyula: Előszó – Művelt köznemességünk emlékezete

LÁSZLÓ GYULA Művelt köznemességünk emlékezete (Előszó) Az újkori magyar irodalom és nemzeti művelődés megteremtése a bécsi nemes testórifjak és a hazai középnemesség műveltjeinek köszönhető. Főnemességiink feledhetetlen nagyjaival hamarosan megtalálták közös tennivalóikat a reformkor feladataiban. A klasszikus és modern Európa hazai kollégiumi műveltségének légkörében nevelkedett nemes urak családi otthonai voltak e törekvések melegágyai. Könyvtáraikban latin, olasz, német, francia, angol szépirodalmi és szakirodalmi művek sorakoztak, és ösztönözték a kúriák urait honi megvalósításukra. A nemesi kúriákban folyó életet gyönyörű keresztmetszetben tárja elénk a tápiószelei Blaskovich Múzeum. Környezetében életre kelnek az inkább csak stílusértékű tárgyak. Sajnos már nem a két Blaskovich testvér szerény, de öntudatos vezetésével ismerjük meg a gyűjteményt, de az utódok hozzáértő tárgyszeretete az otthonszerű rendezésben híven őrzi a gyűjtők emlékezetét. Magamnak eleven szépségű emléke, hogy a múzeumot még a két idős testvér magyarázataiban ismerhettem meg. Amit életükről és a múzeum kialakulásáról, tárgyairól tudnunk kell, azt e kötet tudós szerzői elénk tárják. Rövid bevezetőmben inkább a két testvérnek, az alapítóknak sugárzó emlékét szeretném felidézni. Ahogy végigmentünk a gyűjteményen, halk magyarázatukból a gazda rejtett büszkesége szólt; nagyon, de nagyon szerényen. Különösen négy emlékük idézésénél csillant fel szemük. Ezek: a tápiószentmártoni aranyszarvas megtalálása; a Blaskovich-nevelésű Kincsem, Európa legyőzhetetlen versenyparipája; az „igazi" Lehel kürtje és a két lövéssel elejtett három medve. Ám szinte minden tárgyhoz fűződött valami emlékük. Benne éltek a tárgyak történelmében, azonosultak velük, nem rideg múzeumi kincsek voltak számukra, hanem személyes történelmük, családjuk emlékezete élt bennük. Könyvtáruk Vergiliusát lapozva felidéződtek halhatatlan sorai: „Sunt lacrimœrerum, et mentem mortalia tangunt" - vannak a dolgoknak könnyei és részvétre indítják a halandók lelkét. Valóban, e gyűjtemény tárgyai nem muzeális értékek voltak szemükben, hanem életük, lelkük egy-egy darabja. A Blaskovich család tagjai közt az alispánok, a táblabírák, a főispánok nemcsak a megye méltóságát viselték, hanem a műveltség emlékeinek szenvedélyes gyűjtői is voltak. Különösen az utóbbi nemzedékek már tudatosan gyűjtötték a muzeális emlékeket. Kedves emlékem, hogy amikor szordínós szavú társaságukban ebédelhettem, az üres befőzésre váró - befőttes üvegek mögött a szekrény tetején megpillantottam egy arcképet. Kiváló mű volt. Kérdeztem, kinek a műve? „Hát, tudod - hangzott a válasz - Réti Pistáé. Akkoriban, ha jól emlékszem Münchenben festette a „Bohémek karácsonya" című képét, s én ültem modellt az egyik alakhoz". Csak így családias egyszerűséggel - Réti Pista. De ezenkívül is szép képzőművészeti gyűjteményük volt, részben Pyrker érsek hagyatékából, részben családi és rokonsági hagyatékból. Egyebekben fiatalkorukban élték az akkori nemesek vidám életét, vadásztak, agarásztak, lovakat nemesítettek, utaztak és e sokirányú érdeklődésük közepette nevelődött hagyománytiszteletük és műveltségük. Régészeti kutatásaikban úgy tekintették a földet, mint ősi örökségüket. Munkásságukat megkoronázta a tápiószentmártoni kis kurgán fejedelmi pajzsdísze, az aranyszarvas.