G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)

Dinnyés István: A Blaskovich testvérek régészeti tevékenysége

DINNYÉS: A BLASKOVICH TESTVÉREK RÉGÉSZETI TEVÉKENYSÉGE Ш 1945 előtti, mintegy negyedszázados régészeti munkálkodásukat több sajátosság jellemezte, Blaskovich János „Attila városa" с könyvecskéjével Attila kutatóként jelentkeztek. Bár az 1923-as ásatások feltevésüket nem erősítették meg, a szép álom, hogy a hun uralkodó székhelyét s talán sírját is ezen a tájon rejti a föld, mindvégig meggyőződésük maradt. A tápiószentmártoni ásatások eredményeinek kettőssége (szerénység a kutatás céljában, de kiemelkedő siker a szkíta kort illetően) bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy a Blaskovich testvérek figyelme általában fordult a régészet, a leletek felé. A családi könyvtárral régészeti szakkönyveket is örököltek, majd az Archaeológiai Értesítő, az Archaeologia Hungarica sorozat kötetei (köztük a Blaskovichoknak dedikált kötetek) és más szakmunkái beszerzésével kis régészeti szakkönyvtárat tudhattak magukénak. Gyűjteményük első régészeti tárgyai a tápiószentmártoni ásatás leletei voltak. Rövid ideig az „aranyszarvas" és a közelében talált fülbevaló is náluk volt, majd a lelet kiemelkedő jelentőségére tekintettel Blaskovich Aladár az MNM-nek ajándékozta őket (ТВMA 29473.). 1944-re a régészeti gyűjtemény a 184 db-os tápiógyörgyei éremleletből, az ismeretlen számú „haleszi leletből", néhány ókori és középkori lelőhelyes pénzből és kb. 150 db kimondottan régészeti tárgyból állt. Utóbbiak kisebb leletegyüttesek (pl. az 1936. évi tápiószentmártoni, honfoglaláskori sírlelet; kiforgatott, hamvasztásos sír tárgyai TápiószeleSzumrák, Rédei K. földjéről) és szórványleletek, gyakran egy-egy tárgy lelőhelyeként. A régészeti gyűjtemény nagysága - pontosabban kicsinysége -jelzi, Blaskovich György és János nem törekedtek arra, hogy kúriájuk a környék leleteinek tárháza legyen. Határban járva (mindketten szenvedélyesen vadásztak) talált, ismerőseik, barátaik révén hozzájuk került leleteket és értesüléseket megőrizték. Esetenként, a leletek megmentése érdekében a helyszínre siettek, de leletek után nem kutattak. Ellenkezőleg, a fontosabbnak ítélt leletek esetében abban működtek közre, hogy az MNM-be jussanak. Régészeti szakismeretek birtokában sem kívánták a szakembereket helyettesíteni. Részletes terepmunkát Tápiószentmártonban, Attila feltételezett székhelyén végeztek, amit ásatás követett. 1938-ban Tápiószele-Szumrák, Csíkos területén a leletek feltérképezése egyértelműen a remélt feltárás előkészítésére szolgált. Az MNM-mel szívélyes kapcsolatot tartottak. A tápiószentmártoni aranyszarvassal több munkájában is foglalkozó dr. Fettich Nándorral ismeretségük szoros barátsággá szövődött, nem véletlen, hogy a szkíta temető feltárását Fettich N. kezdte meg. A tápiószelei ásatásokat 1941-^43-ban vezető Bottyán Árpád és a Blaskovichok között szintén meleg barátság alakult ki. Nem voltak igazán gazdagok, ezért birtokaik és saját munkájuk jövedelméből mindig szigorú takarékossággal különítették el azt az összeget, melyet a gyűjtemény gyarapítására és a tápiószelei ásatásokra fordíthattak. Természetesnek tartották, hogy az ásatásokon dolgozó régészeket házukban vendégül lássák, igaz, ennek napi teendői inkább a háztartást vezető Blaskovich Máriára és a szinte családtagnak számító Schlier Alojziára tartoztak. Kérésükre, a régészeti kutatás és a leletek történelmi értékének megismertetése céljából dr. Fettich Nándor több alkalommal tartott előadást Tápiószelén. Hasonló célt szolgáltak Blaskovich Jánosnak iskolai oktatáshoz készített összeállításai Tápiószentmárton múltjáról a sőregi elemi iskola kérésére 1932-ben (TBMA 285-73.), Fecske Pál tápiószentmártoni igazgatótanító számára Tápiószele és Tápiószentmárton múltjáról 1936-ban (TBMA 28673.), egy összeállítás Tápiószentmárton történetéről 1940-ben (TBMA 94-71.). Mindegyikben szerepelnek a fontosabb leletek és lelőhelyek is. 1944 folyamán nyilvánvaló lett, hogy az ország területe előbb-utóbb hadszíntérré válhat. Másokhoz hasonlóan a Blaskovichok is tervezték, hogy szállítható műtárgyaikat, érté-