Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

két a mesterek nem tűrtek meg. Azonban a városi tanács elutasította a céhet, mivel a malomtulajdonosokat termelőknek tekintette, akik a régi szokásjogra hivatkozva árulhatták terményüket: a búzát és a lisztet. A tanács a következőkkel indokolta a döntést: „hogy mivel lisztet, úgymint első szükségbeli élelelem ágazatját, nem tsak szabad királyi Pest, és Buda városok, de Óbuda, és Szent Endre Mező városok kebelében is ember emlékezetétül fogva gyakorlott szokás szerént mindenkor kiki szabadon árulhatta, és ebbéli kereskedésének gyakorlatában soha nem háborgattatott, a folyamodoknak e részben tett, s egyenesen a szegény adózó nép sanyargattatására törekvő kérése, anyival inkább fundamentum nélkül szűkölködő légyen; minthogy a molnári mesterségnek szoros értelemben vett fő tulajdonsága a lisztnek készítése, nem pedig árulása lévén, a liszt kereskedők által, kik gabonáikat különben is általok őröltetik, néMek egy áltáljában rövidség nem okoztatik."

316 A kereskedők 1821-ben újították meg kiváltságlevelüket. A kereskedelem, mint láttuk, visszaesett a 19. század első évtizedeiben, azonban a meggazdagodott mesterek maguk foglalkoztak árucikkeik eladásával, a távolabbi piacon is. 1841-ben Winczer Márton szentendrei asztalosmester Pesten járt termékeivel. A pesti asztaloscéh a szállítmányt elkobozta. Winczer azzal védekezett, hogy megrendelésre hozta a bútort, azonban az a megrendelőnek nem tetszett, ezért kénytelen volt egy pesti kereskedőnek átadni.

317 Arra is volt példa, hogy a szentendrei iparosok a Verlag System

318 elve alapján gyáraknak dolgoztak. Például 1849-ben Milits Márk, Szedlacsek András, Theodorovics Elek, Bang Teofil, Spitzer József anyagot vettek ki az óbudai ruhagyárból, majd a kész terméket a gyárnak átadták. Az értékesítésről a gyár gondoskodott.

319 A mesterek számára továbbra is fontos megrendelő volt a városi tanács és a katonaság. 1845 júniusában a tanács 739 Ft-ot fizetett ki különféle iparosoknak,

320 1846 őszén kötélgyártó-, kerékgyártó-, kőműves-, kovács-, lakatos-, puskakészítő-, szíjgyártó-, szappanos-, ács-, bognár-, üvegesmesterek munkáját vette igénybe.

321 1848 májusában ismét jelentős összeget fizettek ki különféle mestereiknek.

322 A 19. századi ipar helyzetének vizsgálata alkalmával érdemes részletesen tárgyaim azt a kérdést, hogy a megyei törvényhatóság hogyan befolyásolta a kézművesek életét és munkáját az egyes termékek, munkák árának meghatározásával. A probléma az ipar viszonylagos fejlődése miatt főként a 19. század elején élesedett ki, amikor a mesterek a szabad versenyre hivatkozva az árszabást egyre feleslegesebbnek érezték, azonban a gyökerek sokkal korábbi időszakra nyúlnak vissza. 98