Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

rén 785 családfő szerepel, Izbégen 114. A családfők száma itt a távollevőket nem foglalja magában.

74 1791-ben Szentendrén a házak összeírására került sor. összesen 805 épületet vettek számba, ezen kívül nem volt háza 300 családnak, 2 háza volt 162-nek, 3 háza volt l-nek. A családok száma 931. Izbégen 114 házban 134 család élt, nem volt háza 23-nak, 2 háza volt 3 családnak.

75 Az összeírás értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a szentendrei házakban — mint ezt az életmód tárgyalásánál még látni fogjuk — két generáció élt együtt. A „család" fogalma tehát 4 felnőttet, egy idősebb és egy fiatalabb házaspárt jelent, illetőleg egy idősebb házaspárt, és annak felnőtt, nem házas gyermekeit. Így családonként legalább 4 főt számítva a felnőtt lakosság a 18. század végén Szentendrén 3600-ra, Izbégen kb. 600 főre tehető. Figyelembe véve a különféle szempontból készült összeírások adatait, a 18. század folyamán Szentendrén a lakosság létszámában hullámzás figyelhető meg. A kb. 6000 fős népesség a század első harmadában erősen lecsökkent. A településre érkező szerbek nem tudtak mindnyájan alkalmazkodni az új viszonyokhoz, ezért — főként az állattenyésztéssel foglalkozók — tovább vándoroltak. A letelepedés, életmódváltás az egész közösség számára sok nehézséggel járt, ami a század elején a kuruc háború, a bizonytalan politikai helyzet, valamint az egész megye területén súlyos pestisjárvány is nehezített. A letelepedő lakosság azonban lassan megtalálta számítását. 1736 után újabb telepesek költöztek át a déli területekről, és a mezővárosban kialakult előnyösebb helyzet miatt behúzódtak Szentendrére a környező falvak magyar nyelvű lakosai is. így a 18. század végére a letelepedett, stabilizálódott népesség létszáma elérte a 100 évvel korábbi vándorló, új hazát kereső lakosság 70%-át. A házak a 18. században a családok vagyoni helyzetének tükörképei voltak. A szerbek ősi szokás szerint „megülték" a területet, a folyó menti lapályon telepedtek le, és alacsony házakat építettek. A szőlőtermelés elterjedésével mind magasabbra húzódtak a dombok felé, és a lakóházak mellett boltokat, pincéket is építettek.

76 1775-ben a városban még igen sok vályogból („föld téglából") épített ház volt. Ezek nem minden esetben voltak egy-két helyiségből álló, kunyhószerű épületek, hanem nagyobb házakat is építettek ily módon. Az egyik összeírás szerint például Avramovics Tódornak 4 szobája, kádtartója, pálinkafőző háza, Szuknárovics Mátyásnak 2 szoba, konyhája, kádtartója épült vályogból. Építettek ezen kívül sárból pincét, műhelyt, istállót, boltot is. Másik építőanyag a kő volt, amit szintén sárral tapasztottak össze. Előfordult, hogy a ház vályogból volt, egy-egy fala, a pincéje vagy kéménye kőből. Elvétve találkozunk" a 18. század végén kőből és mészből épített házakkal is. A leg26