Mazányi Judit (szerk.): SeKKo IV. Szentendrei színes szobrok. 2012. június 23 - augusztus 26. - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 35. (Szentendre, 2012)
magyarországi neoavantgárd többségében autodidakta művészekből létrejött csoportosulásának alkotói nemcsak tematikai szempontból lépték át a konvencionális határokat tabukat döntögető munkásságukkal, hanem a művészeti ágak és műfajok művelésének hagyományos territóriumait sem tartják tiszteletben. Festenek, zenélnek, szobrokat hoznak létre, performanszokat adnak elő, installációkat készítenek mind a mai napig. Ebből a nézőpontból háromdimenziós művet tömegformálás, tárgyalkotás, talált tárgy beépítése, illetve átértelmezése, vagy egyszerűen bármilyen tárgy új kontextusba helyezése során egyaránt létre lehet hozni. A "vajdások" különböző szobrászati törekvéseit mutatja be a szentendrei posta épülete előtti park, ahol 1995-ben került felállításra Aknay jános, fe Lugossy László, Matyófalvi Gábor, Szirtes János, ef Zámbó István egy-egy alkotása, valamint Bukta Imre és Elekes Károly közös műve?* A magyar szobrászatban korábban nem alkalmazott anyagokból készített, többnyire erős színekkel festett művek a pop arttól, a neokonstruktivizmuson át a szimbolikus nonfigurativitásig többféle inspiráció hatását hordozzák. Eközben a festők közül is többen lépnek túl belső késztetésből a kép síkján: Deim Pál már a 1970-es évek elején, a Régi Művésztelepen 1989-ben műteremet kapó Haász István a 1990- es évektől, újabban pedig Hajdú László. Az 1990-es évek elejétől további olyan művészek (Nagy Kristóf, a helyi születésű Pistyur Imre, valamint Pacsika Rudolf, Szabó Tamás, Szilárd Klára, Várnagy Ildikó, Velekei József) kapcsolódnak be a szentendrei művészeti életbe, akik szobrokat (is) készítenek. A fiatalok közül a másodgenerációs Farkas Zsófia szobrászként dolgozik. A nemrég, 2005-ben, Szentendrén alakult Forgács Társaság tagjai közül Hugyecsek Balázs, Rizmayer Péter egyéb képzőművészeti tevékenységeik mellett szobrászattal is foglalkoznak. A Szentendrén rendezett kiállítások között is egyre több szobrászati bemutató jött létre, közülük kiemelkedik a 2003-as Szentendrei szobrász tárlat, a 2005-ös Színes szobrok című kiállítás, amelyek megelőzték a szobrász szakma országos mustrájának, az I. Szobrász Biennálénak a MűvészetMalomban történő 2009-es megrendezését, amelyet idén követett a második tárlat. így látható, hogyan vált Szentendre a festők városából a képzőművészek - illetve a SZeKKo sorozat tavalyi iparművészeti tárlatára is tekintettel - az iparművészek városává. A figurativitástól a nonfigurativitáson és az Objekten át az installációig E vázlatos történet fejleményeinek figyelembe vételével indítottuk útjára a Szentendrei színes szobrok című kiállítást. így az idősebb generáció, illetve a pályájukat néhány éve kezdő művészek köréből nemcsak szobrászokat kértünk fel a kiállításon történő bemutatkozásra, hanem olyan képzőművészeket is, akik vagy alkalmilag vagy rendszeresen átlépik a kanonizált műfaji határokat és így hoznak létre térformákat a szobroktól az objekteken át az installációkig. A kiállításra beérkezett művek között egyaránt vannak régebben, akár több mint 10-15 éve létrejött, vagy mostanában, kimondottan erre a bemutatóra készített alkotások. Ennek ellenére az összkép jó keresztmetszetét adja a mai magyar szobrászatban jelen lévő stiláris tendenciáknak ugyanúgy, mint magának a szobrászatnak a mibenlétéről való eltérő gondolkodásnak. Az, hogy a különböző időszakokban készült művek a mai helyzetre is rávilágítanak, annak köszönhető, hogy mindezek a tendenciák és különböző felfogásmódok permanensen jelen vannak az elmúlt két évtized magyar szobrászatéban. Fontos jellemzője e korszaknak a minden kötelező kötöttségtől való teljes felszabadulás az anyaghasználat, a megmunkálás, a tematika és az inspirációs források terén egyaránt, olykor áttörve még a megrendelésre készült művek konvencionális elvárásainak falát is. Mintha a 20. * A mű feLugossy László szobrával együtt a szabadtéri elhelyezés során károsodott és ezért kikerült a parkból 4
