Istvánkó Bea - Juhász Anna - Mélyi József (szerk.): MalomKörzés. A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak kiállítása. 2012. szeptember 15 - október 28. MűvészetMalom Szentendre (Szentendre, 2012)
Végtermék A végtermék definíciója szerint „egy folyamat vagy eljárás végső eredménye, ami megfelel az adott eljárás vagy folyamat céljának, vagyis az eljárás végének". A kortárs művészet annyiban hasonlít minden más alkotói folyamathoz, hogy célja a tárgyiasult végtermék létrehozása. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mű a végső „termékben" nyeri el legérdekesebb, legfontosabb állapotát. A műalkotás fogalma átalakulóban van: gyakran nincs is kézzel fogható műtárgy, hanem egy helyzet, szituáció, vagy maga az alkotási folyamat lesz a mű, ami majd dokumentációk útján marad fenn (és ugyancsak így válik termékké). Ez a tendencia már a konceptualizmus idején észrevehető volt, majd a '90-es évekre még jobban felerősödött, és térhódítása azóta sem hagyott alább. Gyökerei a performanszművészetben érhetőek tetten - a műfaj időbeli korlátái átalakítják a befogadás metódusát. A mű egyszeri és (gyakran) megismételhetetlen volta miatt az akkor és ott, vagyis a jelenlét és a részvétel nélkülözhetetlenné válik. A mű mint termék csupán dokumentáció révén jön létre, ami ugyan vajmi keveset ad át az eredeti produkcióból, viszont csupán így képezheti a művészettörténet részét, így maradhat fent. A tárgyiasult végterméknélküliség más szempontból aggasztó, bizonytalan állapot. Az állandó láthatóság, fogyaszthatóság és eladhatóság szükséges stációi a műtárgykereskedelemnek. A kortárs galériák (és vásárlóik, a gyűjtők) nagyobb bizalommal fordulnak a „kézzelfogható" műtárgyak felé, nem úgy, mint a non-profit kiállítóterek, gyűjtemények, melyek nyitottabbak az efemer jellegű művek felé. Itt egy totálinstalláció vagy performansz gyakran nagyobb érdeklődést vált ki, mint a klasszikus értelemben vett műtárgy. Ilyen művek esetében a kiállítótér támogató szerepet tölt be: anyag- és munkaköltséget biztosít, nem kész műtárgyat vásárol. A gyűjtemények így megváltozott/megváltozó összetétele nagyban összefügg ezzel a tendenciával: az archiválás veszi át a gyűjtés helyét. Jövőbeli kortárs múzeumaink sokkal inkább könyvtárra, vagy kutatószobára fognak hasonlítani, mint eddig megszokott kiállítótereinkre. Az egyedi műtárgy iránti igény kezd megszűnni a kortárs kiállításokon. Ezen művek dokumentum formájukban érik el vég(termék)üket - második megszületésük után új formájukban ismét piacra kerülnek. Akárcsak a festékcseppek Ács Attila videóinstallációjában: hiszen amíg tétlenül és szabadon egy hangszórón az abból kiszűrődő zene ütemére ugrálnak, nem érik el céljukat - nem válnak a művészeti diskurzus részéve. Viszont amint e céltalanságból videómunka készül, máris beteljesül az elvárás: a mű öt példányban ke-
