Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Gy. Molnár István: A festő megy a maga útján

„Az éjszaka képei" sorozatot már Szentendrén fejeztem be, az utolsó lapokon érződik ennek a hatása, de ezzel grafikai pályafutásom befe­jezettnek is tekintettem. Amikor Szentendrére jöttem, már kész voltam arra, hogy valami újat kezdjek. Előszóra grafikai munkámon próbáltam változtatni, nagyobb méretben rajzoltam, de mind erősebben támadt fel bennem a hosszú időre eltemetett festő. A grafika fekete-fehér csodája után a színek vi­lágába akartam behatolni. Nagyobb méretű, dekoratív és főleg színes grafikákat csináltam. Ez a kísérletezés igen sokáig tartott és kevés si­kert hozott. Végül mégiscsak összegyűlt egy anyag, amelyből már ki­állításon is bemutattam néhányat, de azt hiszem sem a felhasznált anyag, sem a technika nem volt megfelelő ahhoz, amit én akartam. Sok időt elvesztegettem, amíg rájöttem, hogy ezeket a lapokat vagy va­lami ilyesmit meg kell festeni, olajfestékkel, vászonra. Ezzel elkezdődött tulajdonképpen festői pályafutásom 1980 táján. A fes­tés öröme magával ragadott, a színek boldoggá tettek. Tisztán geo­metrikus absztrakció, csak a színek fontosak. Ez jellemezte az első éveket, a legjellemzőbb ebből a korból az ..Aranymetszet vázlatok" sorozat. Azonban a geometria hamarosan kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a színek egyedüli hordozója legyen. Új formákat kerestem és ta­láltam a finnugor népek művészetének tanulmányozása során. Né­metországi utazásaim közben nagy hatással voltak rám a régi német gerendavázas építkezés remekei. Festettem és tovább kerestem. Fel­fedeztem azt a színvilágot, amellyel Mohamed próféta katonái gazda­gították az európai kultúrát. (..Törökvilág Magyarországon" sorozat). A magyar népművészet kimeríthetetlen kincsesházában is mindig ta­láltam festeni valót és születtek a képek, különfélék, az egy szál mo­tívumtól a tematikus kompozíciókig. „Savanyó Jóska" képmásától „Három szivárványok"-ig. Majd a „Zarándoklat" aztán a „Pásztorok", „Ármány és Szerelem" és befejezésül a „Fekete bojtár". Képeimet 6З

Next

/
Thumbnails
Contents