Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Tóth Antal: Gy. Molnár István és a népművészet

GY. MOLNÁR ISTVÁN

és a népművészet

Gy. Molnár Istvánnal nem annyira grafikai tevékenységéről és újabb alkotásairól IGYEKEZTEM beszélgetni, mint inkább - mai kifejezéssel szólva - népi iparművészeti tevékenységéről, amit munkássága ismerői hol őszinte csodálattal, hol fejcsóváló elmarasztalással fogadnak.

Minden művészre jellemző, mivel foglalkozik „üres óráiban”. Kedvtelésből vagy egyéb megfontolásból űzött tevékenységük szerves kapcsolatban áll művészi munkájukkal, sőt olykor művészetük lényegét érinti. Gy. Molnár István műtermében asztalosműhelyre emlékeztető kép fogad: a mángorlóból átalakított metszetprés, a szerény méretű munkaasztal mellett gyalupad áll, rajta gyaluk, vésők, faszorítók, alatta faforgács. A falakon fűrészek és vinklivasak, a műterem oldalsó részein pedig feldolgozásra váró, gondosan felpolcolt deszkaanyag. Az egyik asztalon, közvetlenül a bejárat mellett, egy nemes arányú, paraszti formájú, raffiafonatú karosszék áll, akár egy szobor. Gy. Molnár István munkája, most éppen az ülés fonatának befejezésén fáradozik.- Széket csinálsz? Miért?- Természetesen azért, mert szükség van rá a lakásban, másrészt, mert ez érdekel. Valamikor minden lakás minden egyes bútorát kézzel készítették. Ettől van az, hogy minden tárgy más és más:

a nagyapám kanapéját nem tévesztem össze semmilyen mással. Én olyan bútorral, olyan tárgyakkal szeretném magam körülvenni, amelyektől nem akarnék megválni. Nehéz elképzelni, hogy ez az igény kivesszen belőlem, egyáltalán az emberből. A nagy szériá-49