Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Aknai Katalin: Csavargások a papíron

hemzsegő Hivatatnokfej, ami a faktúra imitációk remek gyakorlati terepe is lehetett. Ezt a megállapítást azonban azonnal más fénybe állítják azok a rézkarcok, amelyek a klasszikus avantgárd geometrikus formákra redukált világát idézik meg lebegő négyzeteikkel, ékekkel, egymáson elcsúsztatott planitokkal és a felnagyított betűk, mint önállósodott tipográfiai elemek alkalmazásával [Geometria tanár úr). Sajnos nincs forrás arról, hogy Gy. Molnár inspirációi honnan származtak, mit látott, kit olvasott, de az biztos, hogy a klasszikus avantgárd, az expresszionista ízű közlésvágy, vagy a szürrealizmus automatikus-írás doktrínája lazán talált utat Gy. Molnár grafikus irányához. De ott vannak azok a talányos, „átmeneti" művek figuráció és absztrakció között (Rabszolgák, 1966), ahol a különféle nézetek és perspektívák, kicsinyítések és nagyítások, a jelek és a faktúra illúziói ellentmondanak bármiféle befogadói, rendteremtő szándéknak. Amikor pedig a 60-as évek második felében a szín - és a művészben lakozó festő - visszakéredzkedik a papírra, mintha a 20. Század modern pedagógusainak, Klee, Kandinszkij, a játékos kedvű Hans Arp, vagy

22