Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)

Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között

róla ott készült Boromisza-portré tanúsít,24 majd 1925-ben Szentendrén,25 és 1928-ban a Hortobágyi Festőkolónia születésénél. Visszatérve Boromisza 1922. szeptember 15-i levelére, említést tesz benne közelgő kiállításáról a Helikonban és megjelenés alatt álló kismonográfiájáról. Elmondja, hogy ke­veset dolgozott, mert sok minden idegesítette, a nyáron „hozómra" élt, eladósodott, „a hotel lakás" már megfizethetetlen, ezért azt tervezik Holota Évával, hogy a kiállítás után télire kimennek egy fél évre Pozsonyba, ahol műteremre is van kilátás. S bár a pozsonyi Magyar Újság hosszú és lelkesítő írást jelentetett meg Boromisza közeli jövőben várható kiállításáról,26 amire 1923 januárjában került sor, a pozsonyi műteremből azonban csak szentendrei albérlet lett, 1922 telén. Boromisza Szentendrére költözését a szakirodalom Haulisch Lenke után27 1921-re tette. Boro­­miszának több olyan szentendrei művét ismerjük, amely az 1922-es dátumot viseli, a Helikonban megrendezett kiállításán mégsem szerepel közülük egy sem, annak ellenére, hogy mindig nagy gondot fordított arra, hogy legújabb munkáit bemutassa. A szóban forgó néhány mű eredetiben való alapos áttanulmányozásából kiderült, hogy valamennyi jelenleg ismert 1922-es keltezésű képe a kiállítás után készült. Boromisza jó szokásához híven, ezeken a képeken is többnyire feltüntette az évszám mellett a hónapot vagy az aláírásban, vagy a mű hátoldalán, amit a korábbi műtárgyleírásoknál nem vettek figyelembe. Boromisza margitszigeti tartózkodásának lezárásaként meg kell említenünk még azt a két akvarellt, amelyeket - barátját festés közben „meglesve" - Tipary Dezsőről készített. Közülük a Tipary fest I. címet viselő most került elő egy magángyűjteményből, így sajnos nem kerülhetett bele a 2010-ben megjelent Tipary-monográfiába28 (87,, 88. kép). 24 L. a 19. képet. 25 A művésztelep tervéről megjelent újságcikkben akkori lakóhelye, Sárospatak után neve tévesen Sárospataki Bálintként szere­pel. Lestyán Sándor: Szentendrén alapítanak művésztelepet a hazátlanná lett nagybányai festők | Újság, 1925. szeptember 6. 26 Seidl: Boromisza Tibor | Magyar Újság, Pozsony | 1922. október 10. 27 Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945-ig | Budapest, 1977 | 88. p. 60. lábjegyzet 28 Gömör Béla: Tipary Dezső élete és munkássága, 2010 BOROMISZA TIBOR 89

Next

/
Thumbnails
Contents