Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)

Jurecskó László: Boromisza Tibor festészete 1904 és 1918 között

sokkal inkább a mozgalmasság érzetét keltik. Míg a köröshegyi tájképén kisebb foltokat alkalmaz, ugyanúgy mint a nagybányai tájon (17. kép), addig a falu főutcáját ábrázoló képén ezeket egyesíti nagyobb, körvonalakkal határolt formákba (18. kép). Ennek eredményeként jön létre egy igen iz­galmas, dekoratív, nagyon mozgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott kompozíciójú mű, amelynek hatását tovább erősítik az ellenfényben ragyogó, a képet meseszerűvé, éterivé tevő ultramarinok és citromsárgák kiegészítő színei. A két festésmód egyesítését majd a következő év főművein figyelhet­jük meg. Mindhárom festményt nyugodtan sorolhatjuk a modern festészet meghatározóan fontos, egyéni hangú alapművei közé. Eddig úgy tudtuk, hogy a festő csak 1908-ban tartózkodott Kőröshegyen, de két kép (amelyek a nagy festéksávokkal alkotott műveinek sorát gyarapítják): a festőbarát, Bálint József ропща (19. kép), illetve a Répával rakják a szekeret a köröshegyi majorban, módosítja ezt a vélekedést.43 Utóbbi a kép témája és a hátoldali felirat alapján egyértelmű, hogy 1908 telén készült. A másikon pedig olvasható a szignó: „K.1909 Boromisza Tibor". A képaláírásban szereplő „K" betű természetesen több helyszínt is jelenthet, esetünkben azonban a háttérben felfedezni véljük a Balaton víztükrét, másrészt a kép hátoldalán is található egy lemázolt portré, amelyről a Balatoni Festőkolónia tagja­it ábrázoló újságkép alapján egyértelműen megállapítható, hogy Némethy Miklósról készült. Boromisza tehát Nagybánya mellett ebben az évben is dolgozott Kőröshegyen. A főutcát ábrázoló kép ultramarinkék kontúrjai és a háttér kisebb festéksávjai mellett már megfigyelhető az arc és a ruha ábrázolásánál a nagyon dekoratív festékfoltokból való építkezés is, bár a festő ennek egysé­gességét kisebb foltokkal szakítja meg, így téve mozgalmassá, érdekesebbé a szembenéző festőbarát portréját. Módszerének továbbfejlesztését figyelhetjük meg a talán legtöbbet reprodukált és legis­mertebb festményén, az ugyanebben az évben alkotott Fürdőzők címűn, amely Németh Lajos sza­vaival élve, bármelyik nyugati múzeum falán főhelyen szerepelhetne (20. kép). A kép Boromisza eddigi törekvéseinek szintézisét adja. A szimbolista felhangoktól sem mentes alkotáson három, klasszikus háromszög kompozícióba helyezett, különböző nézetű akt látható. Eltérően a nagybányai gyakorlattól, modelljei nem cigánylányok voltak, hanem valószínűleg felesége és a körükhöz tar­tozó barátnők. Boromisza a női testek megfestésénél kis festéksávokat alkalmaz, s ezek segítségével adja meg a testek plasztikusságát. Ultramarin kontúrok határolják az aktokat, kiemelve azok egyes részeit. Más módszert alkalmaz a fű, a fák lombja és a víz hullámainak megfestésénél. Ez a sokszínűség egyáltalán nem megy az összhang rovására. A testek a rajtuk megcsillanó árnyékok színeivel csatlakoznak a természet zöldjeihez, kékjeihez, ezzel is kiemelve együvé tartozásukat, egyenértékűségüket. A víz hullámai kavargó formákat hoznak létre, erősítve a kép szecessziós jelle­gét. Hullámzó dekoratív vonalaival a testek, valamint a gyümölcsfák festése is hozzájárni a hatáshoz. A magyar festészetben egyedülálló formai és tartalmi megoldásokkal élő mű Boromisza Tibor fes­tészetének egyik csúcspontja, párhuzamait egyaránt megtaláljuk a Pont-anens-i iskola, a Nabis-k és a Fauves-ok festészetében. A Pádon ülő nő (felesége, Torday Mária portréja) az 1909-es év másik kiemelkedő műve (21. kép). Míg az előbbin a plasztikusság és a térbeliség érzékeltetésére nagy figyelmet fordít, addig itt a dekoratív síkszerűség érdekében minden eszközt felhasznál. A pad előlapjának érzékeltetése csak zavarná ezt a hatást, ezért ettől eltekint, a nő ujjai szinte rásimulnak a hátsó támlára, ruhája és a háttér csupa dekoratív színfolt, egyedül az arcnál és a kalap virágainál tér el ettől a síkszerűségtől. A nagyméretű festmény visszafogott árnyalatú színei elsősorban az egymást jól kiegészítő alapszínekből tevődnek össze. A magyar modern művészetben leginkább Rippl-Rónai korai művei juthatnak eszünkbe a kép szemlélésekor, de inkább hangulatilag, mint formailag és tartalmilag érezhetjük a hasonlóságot. A nyugati művészetben szintén az előbb említettek képei között találhatunk hasonló megoldásokra, 43 Boromisza Tibor: Répával rakják a szekeret a köröshegyi majorban, 1908 | olaj, karton | 57 x 98 cm | J. b. 1.: Boromisza Tibor 1908 BOROMISZA TIBOR 19

Next

/
Thumbnails
Contents